2019-2020

Ki lesz a következő? (reflexiók, kérdések egy film kapcsán…)

Szeptember 26-án alapiskolánk 8-9., valamint gimnáziumunk 1-3. évfolyamának diákjai a Lumière moziban megtekintették a Kto je ďalší? című filmet. Az alkotás valós történetek alapján készült, Miro Drobný, aki a rendezője, a forgatókönyvírója és a producere is a filmnek, Szlovákiában, Oroszországban és Kanadában történt eseteket vett alapul ahhoz, hogy bemutassa, hogyan juttatja az internet a főszereplőket az élet és a halál határára. Bárkivel megtörténhet, ki lesz a következő? – üzeni, kérdi a film. Az alábbiakban Zaťko Klára tanárnő és diákjai gondolatait, véleményét olvashatják a alkotásról és az általa felvetett problémákról. Reméljük, ezeket olvasva azok is megnézik ezt a fontos filmet, akik eddig még nem látták!

 

A film megtekintése előtt megnéztük a diákokkal az előzetest. A trailer gyorsan pergő filmkockái alapján egy álomvilágról szóló film képzete jelent meg előttem. A  vetítés alatt nagyon figyeltem. Lehetett, a diákjaink ugyanis a kezdő képkockák után elcsendesedtek.

Az első történet – főhőse Aless – az iskolai bántalmazásról szól. Ez nem újdonság: a mai felnőttek diákkorában is volt „sikanírozás”. A gyengébbet megverték, megfélemlítették, megalázták, és nem csak az iskolában. Ez zajlott a kötelező katonai szolgálat alatt, és előfordult a munkahelyeken is. A tanárnő elfordított fejjel való bevonulása az iskolába a filmen, amikor a nagyfiúk hógolyózás közben az osztálytársukat „beleverik“ a hóba, döbbenetes volt. Miért fordult el a tanárnő? A bántalmazó fiúk protekciós gyermekek, befolyásos szülők csemetéi? A tanár is fél? Vagy az ilyen helyzetekben – mivel sok van belőlük ­– már közömbös? Védi az állását? A nagyfiúk megtámadták volna a tanárnőt is? A félelem elhatalmasodott az emberekben. Viszont véleményem szerint a felnőttek józan összefogásával és gyors beavatkozással ezt le lehet állítani. De azok az ocsmány üzenetek a mobilban? Ezek ellen nem lehet úgy védekezni, hogy kitörlöm, esetleg nem engedélyezem, hogy üzenet vagy hívás jöjjön bizonyos egyénektől a készülékemre? Ahogy emiatt a fiatalok készülnek az öngyilkosságra, bántalmazzák saját magukat, erőt vesz rajtam a döbbenet. A szüleikben sem bíznak? Nem tudják megmutatni anyunak, apunak, mi van a készülékben, milyen szövegeket kell végigolvasniuk? Mitől ferdül el annyira egy fiatal lelke, hogy ilyen gyűlölettel teli szavakkal illeti a diáktársát? A felnőttektől tanulnak, őket mintázzák? Ilyenek a mai felnőttek, ekkora gyűlöletben élnek? Ennyire manipuláltak az emberi kapcsolatok? Képesek a mai felnőttek emberséges módon viselkedni? Hogyan tud az ilyen felnőtt segíteni a fiatalon?  Ki segít a felnőttnek?  Aless szerencsére lelkileg erős fiatal teremtés. Nem adja fel és szembefordul a gonosszal. Képes segíteni a volt diáktársainak is, remélhetőleg egy részük már nem hagyja majd magát bántalmazni, és nem fog másokat sem bántani. De mi lesz azzal a három fiúval, akik nem értették meg, hogy csupán bábuk egy erkölcsi korlátok nélkül élő felnőtt kezében, aki úgy manipulál velük, ahogy akar? Egy életen keresztül bábuk lesznek?

A film második részét, talán a korom miatt is, nehezen tudtam felfogni. A selfik készítése által az egészség, az emberi élet ilyen könnyelmű kockáztatása számomra teljesen elképzelhetetlen. Az a három fiatal rooftoppinger – falmászó talán a lelke mélyén érezte, hogy amit tesz, az nem helyes, hiszen az egyik férfi kijelentette: „Remélem, az anyám nem fogja látni ezt a videót.“ A film nézőjeként én is reméltem. Mit érezhet egy anya, aki a gyermeke halálát „egyenes adásban” látja? Mert a szuperfénykép elkészült, de milyen áron? Az elsős gimnazistáink közül volt, aki ezt a részt sokkolónak tartotta, volt, aki az ilyen viselkedést emberi butaságnak nevezte. Ennek a történetnek a végét én úgy értelmeztem, hogy a két túlélő felfogta, mit tett, és nagyon bántotta őket a tragédia. Az egyik nyolcadikos diákunk szerint viszont a lány zárómondatát úgy is érthetjük, hogy sajnálja, hogy az utolsó képet nem lehetett kiállítani, így elmarad a nagyobb „profit” (ezt a címet viseli egyébként a film ezen része). Ez dermesztő! És ott van az a filmbeli kislány, aki nézi a kiállítást, és maga is selfit készít az erkélyen. Hogy még jobban ki tudjon hajolni, odaviszi a széket is, feláll rá, és áthajol a korláton. Nem esik le ugyan, de mi lesz, ha megpróbálja máshol is, hasonlóan veszélyes helyen? És mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik az interneten ilyen képeket látva kipróbálják ezt?

A film harmadik része? Nem találom a megfelelő kifejezést. Tényleg ilyen kiszolgáltatottak a mai gyermekek? A 13 éves kislány a zaklatásokról nem képes beszélni. A webkamera előtt papírra írja fel a történteket, és megmutatja a videót követőknek. És azoknak „nagy” élményben lesz részük! A gyermek a szemük láttára lesz öngyilkos, sőt még a kétségbeesett apa sírását is végignézhetik. Sem az apa, sem az anya nem sejtettek semmit a gyermekük gyötrelmeiről. És ezt a gyermeklányt egy, a saját lelki fájdalmától megháborodott (szintén „apa“) kergette öngyilkosságba.

Diákjaink azt a feladatot kapták, hogy vessék papírra a film kapcsán megfogalmazódó gondolataikat. Szinte kivétel nélkül „jónak, érdekesnek, sokkolónak, meglepőnek” értékelték az alkotást. Úgy érezték, hasznos volt, hogy megnézték. Gondolkodásra késztette őket. Örülök, hogy megfogalmazták, hogy a problémákról beszélni kell, még mielőtt nagyobbra nőnek. Két lány leírta: jó, hogy olyan iskolába járnak, ahol nem történnek hasonló dolgok, ezért nem is értik a filmbeli diákok viselkedését diáktársukkal szemben.

A filmről beszélgettünk is, eközben megkérdeztem tőlük, miért kell nekik állandóan figyelni az üzeneteket, eseményeket a szociális hálókon. Ha hazamegy az iskolából, miért kell rögtön leülni a géphez, kézbe venni a mobilt? Miért nem csinál bármi mást otthon: segít a szüleinek, játszik a kutyával, meglátogatja a nagyit…,, bármit. A válasz: ha nem ül le a géphez, akkor is a fejében pörögnek a képek, kitől, milyen üzeneteket, képeket kaphatott. Hát igen, én a nagymamák generációjához tartozom. Számomra a számítógép, a mobil, az internet eszköz. Jó, hogy van, sokat segít, megkönnyíti az életem, tanulhatok, olvashatok, filmet nézhetek a segítségével, de eszembe nem jut bekapcsolni, ha hazaérek. Csak ha leülök dolgozni, elintézni valamit.

A film első részének főszereplője Aless, az ismert repper a film elején a pódiumra lépve a diáktársaihoz fordulva azzal kezdte, hogy két világban élünk, egy reálisban és egy virtuálisban. Megkérdeztem a diákjaimtól, miért van ez a másik, a virtuális világ, minek építik a szociális hálókon keresztül, ha kegyetlenebb, mint a reális, amelyben élünk. A diákjaim értetlen, nagy kerek szemekkel néztek rám. Értették vajon a kérdésem? És én értettem a szempárok kifejezését?

 

Idézetek diákjaink írásban megfogalmazott gondolataiból:

„Számomra a tanulság a filmből az, hogy ha gondom van, beszélni kell róla valakivel, mert ha nem mondom el senkinek, a probléma még nagyobb lesz.“ V. Ádám

„A film nagyon jó volt, de végtelenül szomorú. Megmutatta nekünk, hogyan képes valaki egy másik ember életét tönkretenni. És ez megtörténhet bárkivel. Megmutatta, milyen kegyetlenek lehetnek az emberek, milyen veszélyeket rejt az internet. A film alapján a saját hibáinkra is rádöbbenhetünk.“ R. Máté

„Ilyen filmet még soha nem láttam. Nagyon tanulságos volt. Mindenkinek ajánlom.“ R. Orsolya

„A film meglepett. Az igazat megvallva, nem vártam tőle semmi különöset. Tanulás helyett moziba megyünk! Fantasztikus, nem? A film végén mindannyian elcsendesedtünk. Több diáknak könnyes volt a szeme. Igazán ajánlom mindenkinek, hogy elgondolkodjanak…“ B. Veronika

„A film tetszett. A cselekmény néha szomorú volt, néha elgondolkodásra késztetett.“ M. Lili

„A három történet nagyon érdekes volt. Legjobban a harmadik szólított meg. Hallottam már ilyen esetekről. Az első történetben nem értettem a filmbeli diákok viselkedését a nézőtéren. Hogyan lehetnek olyan érzéketlenek? Amikor az órán erről beszélgettünk, tudatosodott bennem, milyen jó iskolám van. Nem tudom elképzelni, hogy más iskolába járnék.“ L. Sára A.

„Ebben a filmben több sokkoló dolog volt számomra, amelyeket nem vártam, mielőtt beléptem a moziba. Az első történet nem annyira szólított meg, mivel nálunk az iskolában ilyen dolgok nem fordulnak elő. A második tetszett a legjobban, nem az öngyilkosságról, a bántalmazásról szólt, hanem az emberi butaságról.“ Č. Lea

„A film rákényszeríti az embert, hogy gondolkodjon el a társadalomról és saját magáról!”  P. Anna

„Én szkeptikusan álltam hozzá a filmhez először, mert úgy gondoltam, hogy ez egy olyan téma, amelyet nagyon sokan feldolgoztak már, és elég kevés új dolgot lehet róla mondani. Viszont végül mégis meglepett a film. Szerintem nyomot hagy mindenkiben. Végig izgultunk a szereplőkért, nagyon komoly mondanivalóval rendelkező történetről volt szó.” N. Anikó

 

Zaťko Klára, tanár

A rovat cikkei

Back to top button