Bertok Euridike
-
2017-2018
Budapest ismét elvarázsolt
Szakadó esőben, nyomasztó szürkeségben indult a reggeli órákban a több mint ötven főből álló csapat 2017. december 12-ének reggelén a…
Bővebben » -
2017-2018
Bécsben jártunk
Gimnáziumunk II. évfolyamának tanulói az idén is részt vettek a már hagyományosnak mondható bécsi természettudományi beállítottságú tanulmányúton. Ezúttal csatlakozott hozzájuk…
Bővebben » -
Közlemények
Igazgatói szabad december 22-ére!
Az iskola igazgatósága értesíti a tanulókat és szüleiket, hogy 2017. december 22-ére (péntekre) igazgatói szabadot rendel el, ezen a napon…
Bővebben » -
2017-2018
„Mikulás, Mikulás, gyere már,
December első hetében a Duna utcát is meglátogatta a Mikulás, iskolánkat sem hagyta ki. Persze nem egyedül érkezett: a jó…
Bővebben » -
2017-2018
Nyitottak vagyunk
2017. november 28-ára hirdettünk meg gimnáziumunk nyílt napját a kilencedikes alapiskolások és szüleik számára, akik (előbbiek) el tudják képzelni középiskolás…
Bővebben » -
2017-2018
-
2017-2018
„ … a vers létünk dalához néma partitúra.“
12 évvel ezelőtt a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium egy misszióra vállalkozott: népszerűsíteni a tanulók közt a…
Bővebben » -
2017-2018
Tudomány és Technika Hete
Az évente megrendezésre kerülő Tudomány és Technika Hete (Týždeň vedy a techniky) ebben az évben november második hetére esett. Az…
Bővebben » -
2017-2018
Príbeh jedného domu
A II.B osztály Demcsák Edit tanárnő vezetésével bekapcsolódott a “Príbeh jedného domu” nevű projektbe, amely a Kapucínus utcai Városi Könyvtárban…
Bővebben » -
2017-2018
Avatás
2017. október 26-án a második évfolyam hivatalosan is „Duna utcássá” avatta a gimnázium elsőseit. Már korán reggel sminkes táskákkal és…
Bővebben »










