Tegyünk a zaklatás ellen!
A 2010 óta működő, szülők, pedagógusok és gyermekek oktatásával foglalkozó Értsünk szót magyarországi szervezet 2019. november 11. és 15. közötti hétre hirdette meg a Mit tehetünk az iskolai zaklatás ellen című programot, amelyhez iskolánk is csatlakozott.
A program kidolgozásához az Értsünk szót munkatársai a londoni székhelyű Ditch the Label és az amerikai Pacer Center civil szervezetektől kaptak módszertani segítséget. A segédanyag, amely regisztráció után vált elérhetővé a pedagógusok számára, két korcsoportban (7-10 és 11-16 év) tette lehetővé a foglalkozás megvalósítását. A csomag tartalmazott egy perezentációt (ebben volt egy kb. 4 perces kisvideó), órávázlatot a tanárok számára módszertani javaslatokkal (a foglalkozást 60 percesre tervezték), valamint egy próbaórát is megtekinthettünk, mielőtt a saját osztályainkban megtartottuk az órát. A segédanyag a továbbiakban is rendelkezésünkre áll, tehát bármikor, ha szükséges, felhasználhatjuk.
Iskolánkban preventív jelleggel mindig is intenzíven foglalkoztunk ezzel a témával, nagy hangsúlyt fektetünk tematikus éveink tartalmi megtervezése közben is az érzékenyítésre – szerencsére a zaklatás komolyabb esetei nem is fordultak elő nálunk. A zaklatás elleni héten az osztályfőnökök több osztályban megtartották ezeket az órákat, a visszajelzések mind a tanárok, mind a diákok részéről pozitívak voltak. Az órán csoportmunka folyt, tisztáztuk az alapfogalmakat, a videóban szereplő szituáción kívül további esettanulmányokat is feldolgoztunk, beszéltünk okokról és következményekről. „Boldog és kiegyensúlyozott emberek nem szoktak másokat zaklatni vagy bántalmazni“ – talán ez volt az a mondat, amely a legtöbbet elmondja a probléma hátteréről, a diákok véleménye szerint is a legerősebb üzenetet ez a gondolat hordozza. Jegyezzük meg!
Kulcsár Mónika