2021-2022

Ökológia és a digitális világ

Ezeket a szavakat olvasva talán nehezen tudjuk elképzelni, hogy valami közös is lehet bennük. Sőt azt is, hogyan tudják egymást kiegészíteni, segíteni, mikor szöges ellentétben állnak a „valós világban”.

A pozsonyi Duna utcai gimnázium diákjai és tanárai legújabb Erasmus+ projektjükben azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megtalálják az utat, amely a környezetbarát és a digitálisan fejlett intézmény ötvözéséhez vezethet. A projekt elindítója a spanyolországi Sagrada familia, PJO iskola a napfényes Valenciából. Ide utaztunk ketten, Kiss Helga tanárnővel, hogy a többi partneriskola képviselőivel együtt megbeszéljük a közös munka részleteit. Nemzetközi projektünkbe a szervező spanyol iskolán kívül egy franciaországi iskola, a grenoble-i Philippine Duchesne, valamint régi baráti iskoláink (Olaszországból a Liceo Classico Petricari, a németországi Neussból a Gesamtschule am der Eft és a finnországi Loviisan Lukio középiskola) kapcsolódtak be. Célunk egy olyan minőségi pecsét feltételeinek kidolgozása, amelyet az Európai Unió más iskolái is fel tudnának használni annak jelzésére, hogy az intézmény környezetbarát és ökologikus.

Tudjuk, hogy nagy kihívások várnak ránk, hiszen a projekt nagy részében online dolgozunk majd a járványhelyzet miatt. Ennek ellenére diákjaink (és tanáraink is) szorgalmasan megkezdték a munkát, hogy elinduljunk ezen az úton. Legelső feladatainkat az EU által létrehozott platformon, az e-twinningen beszéljük meg és mutatjuk be egymásnak.

És ne feledjük: #beECOmyEfriend    @EUErasmusPlus

 Tóth Tünde, koordinátor

A rovat cikkei

Back to top button