2020-2021

Lúdas Matyi a Duna utcán

Végre egy előadás! Olyan rég láttunk már élő műsort! A harmadikosok közül viszont úgy tűnik, jó néhány tanulót látunk még színpadon, az iskola udvarán június 22-én eljátszott Lúdas Matyi című előadás ugyanis remekül sikerült.

Először egy piaci forgatagba csöppenünk, és megnézzük, ahogy Döbrögi uraság válogat a szebbnél szebb portékák között, de nem talál semmi kedvére valót. Majd szemet vet egy pásztorfiú, Lúdas Matyi libáira. Mivel az árban nem tudnak megegyezni, Döbrögi erővel veszi el a libákat Matyitól, a fiút emellé még meg is botoztatja. Persze aztán vissza is kapja a verést háromszor, a harmadikosok pedig ügyesen érzékeltetik a történet fő üzenetét, hogy ha valaki törvénytelenséget követ el, számolnia kell a következményekkel. Az előadást  a kis művészek népdalokkal és mondókákkal tették színesebbé, úgyhogy a nézőtérről figyelő legkisebb testvérek is remekül szórakoztak.

A hatásos díszletért, az ötletes jelmezekért és az igényes produkció megálmodásáért köszönet Farkas Márta és Kovács Ilona tanító néniknek, a vidámsággal teli produkcióért pedig harmadikosoknak.

(egy apuka a hátsó sorból)

A rovat cikkei

Ezt olvasta már?
Bezárás
Back to top button