Budapesten emlékezett 1956 hőseire a Duna utcai gimnázium diákcsoportja
Október 21-én, pénteken délután 47 pozsonyi gimnazista diák két kísérővel, szemerkélő esőben indult el Budapest felé, hogy a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően kb. 1500 határon túli diáktársukkal együtt a Gloria Victis nevet viselő gazdag programú rendezvénysorozat résztvevőjeként a magyar fővárosban ünnepelje meg az 1956-os szabadságharc 60. évfordulóját.
Egy diáklányunk, Gyűrösi Anna kis izgalommal ült a buszban, mivel ő a Gloria Victis irodalmi pályázatának résztvevőjeként meghívást kapott az ünnepi díjkiosztóra, így felkészítő tanárával, Kulcsár Mónikával együtt – amíg a többiek a másik kísérő tanárral, Kása Ildikóval elfoglalták a szállást – a Magyarság Házának gyönyörű, Mátyás-templom melletti épületében izgatottan várta az eredményhirdetést. Mint kiderült, Annának érdemes volt kifaggatnia nagypapáját, Takács Andrást arról, mire emlékszik „nagy idők tanújaként” a korabeli eseményekből, ill. azok szlovákiai visszhangjából, mert dolgozatát a legjobb pályamunkák közé sorolva a zsűri dicsérő oklevéllel jutalmazta őt.
A csapat a Műegyetem épületében egyesült újra, ahol meghallgattuk Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész hangversenyét, amely hatalmas sikert aratott annak ellenére, hogy az elején láthatóan már fáradt diákok foglalták el a terem széksorait.
Másnap, szombaton délelőtt reggel a Budai Várat vettük újból célba, most már az egész csapattal. Mielőtt bejutottunk a Magyarság Házába a Mi, magyarok című kiállításra, a gyönyörű napos időben sétáltunk egyet a világ egyik legszebb belvárosában fényképezőgépet kattogtatva: Mátyás-templom, Halászbástya, dunai panoráma… Megunhatatlan látvány! A kiállításra szinte kevés volt az idő, amit kaptunk rá, diákjaink – elmondásuk szerint – a tárlat végét már végigrohanták, mert ottfelejtették magukat a sok érdekesség között. Ráadásul történelmi ruhák vártak arra az épület előcsarnokában, hogy fiataljaink azokat felöltve egy régebbi korba csöppenjenek bele: gyönyörű várkisasszonyokban, bátor lovagokban gyönyörködtünk egészen addig, amíg sajnos indulnunk kellett.
A délutáni műegyetemi megemlékezés a jól megérdemelt és kiélvezett szabadidő után 3 órakor kezdődött. Sajnos látni nem láttunk semmit belőle, mivel az emeleti lépcsőkre szorultunk, de hallottuk énekelni a mi Szarka Tamásunkat, az ünnepi beszédekben megismerkedtünk a műegyetemista fiatalok 56-os hősiességével, valamint a fő szónoknak, az 56-os emlékév kormánybiztosának, Schmidt Máriának a gondolataiból az események mához szóló üzenetét is kiolvastuk. Majd elindult a fáklyás menet, amelynek se vége, se hossza nem volt a rakparton! A Nagy Imre téren, a forradalom lángjánál Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét, majd „utunk” végén, a Bem-szobornál pedig a Rákóczi Szövetség elnökét, Halzl Józsefet hallgattuk meg. A hosszú, ünnepi nap méltó zárásaként a Műegyetem aulájában a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok koncertjének tapsolhattunk.
Vasárnap délelőtt is ritka, kevesek által átélhető élmények vártak ránk: részt vettünk a Kossuth téren Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonásán, majd – a kapott programkiírás ellenére – nagy örömünkre megvalósult a Parlament meglátogatása. A volt felsőházi ülésteremben Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke köszöntötte a határon túli fiatalokat, akiknek több mint fele már járt ebben a csodálatos épületben, de – mint Ugron Gáspár, a RSZ alelnökének kérdésére kiderült – még senkit sem fogadott közülünk maga az Országgyűlés elnöke! Részletes, érdekes ismertetést hallgattunk meg az épületről, a Kupolateremben megtekintettük a koronázási jelvényegyüttest, majd a Vadászteremben ért véget a mindenkit lenyűgöző látogatás.
Ebéd közben a menzán még megköszöntük a szakácsnőknek a sok finomságot, amivel kényeztettek minket három napon keresztül, majd buszba szálltunk, és élményekkel teli, fáradt diákjainkat – miután megdicsértük őket azért, hogy iskolánkat méltóképpen képviselték ezen a nagyszerű rendezvényen, fegyelmezetten, intelligensen és odafigyelve vettek részt a számos programon – hagytuk hazáig pihenni.
Kulcsár Mónika
