2021-2022

Élménybeszámoló az úszótáborról

Múlt évben a világjárvány miatt nem lehetett kirándulásokat szervezni, ezért örültünk, hogy ez évben sikerült kettőre is eljutnunk.

A sítáborral ellentétben a párkányi úszótáborba május 15-én vonattal mentünk, és meglepően gyorsan, 1 óra alatt ott voltunk. Az úszástudásuk tökéletesítését iskolánk hatodikos, hetedikes és nyolcadikos tanulói vállalták be, remek csapat jött össze! 

Az állomásról városi ,,kisvonattal” jutottunk el a szállásig, majd ,,elfoglaltuk azt”. Délután csoportokba osztottak minket, megismerkedtünk a fürdővel, este pedig a vacsoránál kiválasztottuk a következő napok fogásait. A második nap svédasztalos reggelivel kezdődött, mindenki megtalálta a saját ízlésének valót. Délelőtt és délután is úsztunk, strandoltunk. A harmadik napon az esztergomi Bazilikát látogattuk meg. A monumentális építményt éppen renoválták, ezért nem tudtunk feljutni a kupolába, de még így is csodálatos volt. Visszafelé megálltunk fagyizni és szuvenírt vásárolni az otthoniaknak. Délután még egy kis fürdésre és kötélpályamászásra is maradt idő. Csütörtök este már elkezdtünk pakolni, hogy pénteken gördülékenyen induljunk. 

Pénteken délelőtt úsztunk, ebédeltünk, majd búcsút vettünk a fürdőtől. Szerencsésen hazavonatoztunk, és örültünk, hogy nem Prágába mentünk, mivel Pozsonyban nagyon sokan szálltak fel. De mi már végre a családunkkal voltunk, nem a zsúfolásig telt vonatban, és kezdődhetett az élménybeszámoló! Jó hosszúra nyúlt! ????

Baráth Bence, 7.A

A rovat cikkei

Back to top button