2021-2022

Békákat mentettünk

Kora tavasszal az első napsugarak előcsalogatják telelőhelyükről az apró kétéltűeket, akik nagy csapatokban megindulnak szaporodóhelyükre, a legközelebbi víz felé. Csak az a probléma, hogy vonulási útjukat gyakran közutak keresztezik, így évről évre egyre több a gázolás. Az ilyen útszakaszokon természetvédelmi szakemberek és jószándékú önkéntesek terelőkerítéseket készítenek annak érdekében, hogy megakadályozzák az autóforgalom miatti békapusztulást.

Március 19-én a Vaskutacskán mi is (AI 4. oszt.) beálltunk a lelkes önkéntesek táborába. Rövid eligazítás után hozzáfogtunk a munkálatokhoz. A gyerekek felnőtteket is megszégyenítő kitartással cölöpöket hordtak, keskeny árkot kapáltak, és fóliát feszítettek ki.

Április 8-án pedig a negyedikeseknek nem mindennapi élményben volt részük: egy igazi békamentő akcióban vehettek részt. A terelők mentén haladva vödrökbe gyűjtötték a barna varangyokat, majd az út másik oldalán található tóba vitték őket, ahol nyugodt körülmények között, biztonságban szaporodhatnak. Mielőtt szabadon engedték a kétéltűeket, megszámolták őket. Ez a délelőtt nagyon sikeres volt, mivel a gyerekek 637 nőstényt és 1185 hímet mentettek meg.

Kovács Ilona osztályfőnök

A rovat cikkei

Back to top button