Az elmúlt másfél hétben iskolánk FB-oldalán a pár napja útjára bocsátott két remek, különleges végzős osztályunk néhány diákja vett búcsút intézményünktől, mondta el mindazt, amit a rendkívüli helyzet miatt nem tudott közölni velünk, tanárokkal, diáktársakkal… Kicsit a karinthys „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” érzés kerített hatalmába minket, amikor néha elérzékenyülve betűztük, mit jelentett számukra ez a négy év, és azt láttuk, hogy több százan, sőt néha több ezren velünk együtt olvasták ezeket a „vallomásokat”.
Kedves jövendő elsőseink! Reméljük, hogy Hozzátok is eljutottak végzőseink gondolatai! Őket fájó szívvel, ám további sikereikben szilárdan bízva elbúcsúztattuk, ahogy mondani szokták: „az egyik szemünk sír…” Viszont őszinte örömmel és várakozással tekintünk előre, a szeptemberi tanévkezdésre, ugyanis immár tudjuk, hogy a helyükre érkeztek Ti, kétosztálynyi elsős – ez pedig ok arra, hogy „a másik szemünk nevessen”. Ha még maradt volna Bennetek akár egy csipetnyi kétely a választásotok helyességét illetően, olvassatok bele még egyszer „elődeitek” – alábbiakban összefoglalva közölt – mondataiba, és érezni fogjátok, hogy jó döntést hoztatok!
Vár Titeket az új tanévben a „magyar sziget Pozsony szívében”, a Duna utcai gimnázium, a diákok „Duccája”! ????
Fáj, hogy már nem vagy körülöttem.
Falaid nem szívnak magukba,
Nem merülök sárga színed sötét árnyalatába.
Nem hallom hangjaid, a csengetést, a biztatót.
Nem hallom többé kinyílni ajtód.
Ajándékba nem kapok többet
Igaz barátokat tőled.
Titkaidat nem osztod már meg velem,
Elengedted a kezem.
Kettőnk játékának most lett vége.
Felnőttem.
Csak pár évet adtál nekem fukaran,
most látom be... tényleg boldog voltam.
Kincset adtál, de múlandót,
Köszönöm, hogy megízlelhettem a jót.
Tanítottál érzésre, fájdalomra, lélekre.
Rátaláltam igaz énemre.
Köszönöm Duna utca,
Tudd meg, nem csak egy hely voltál nekem.
4 évig Te voltál az életem!
(Horváth Edina)
Emlékszem, hogy az alapiskola végzős évfolyamában hogyan vélekedtem erről. Akkoriban más érveim voltak, hogy miért pont a Ducca (nagyváros, elszabadulni otthonról, intris évek, teljesen új lappal indulhattam, mert alig ismertem valakit).Ezek a 4 évvel ezelőtti énem gondolatai voltak, ám elteltek a gimnazista éveink, és közben felnőttünk.Azon kívül, hogy önállóságra nevelt mind az iskola, mind a kollégium, óriási tudásra tettem szert, képes vagyok rövid idő alatt rengeteg információt megtanulni, értékesen beosztani az időmet, és minden pillanatot kihasználni.
Elveszett kis falusi lányként indultam Dunaszerdahely környékéről, aki alig tudott szlovákul. Emlékszem, az elején még ki is nevettek miatta, ám mára rossz nyelvérzékem ellenére is jól beszélem a nyelvet, hála a fővárosnak és tanárainknak. Sok ismeretségre tettem szert, és örök barátságokat adott nekem a gimnázium.Mit adott még? Nevetést, sírást, örömet, szerelmet, közös idegeskedéseket az osztállyal, problémamegoldó képességet, bulikat, osztálykirándulásokat, sítábort… Emlékeket.Csodás 4 évet tudhatunk magunkénak.
Farkas Bogi
Mindig is úgy éreztem, hogy egy szerencsés ember vagyok. Egy nagyon jó alapiskolás osztály tagja lehettem, és épp emiatt tűnt akkor lehetetlennek, hogy a középiskola képes lesz hasonlót nyújtani. De valahogy mégis sikerült az új osztályomnak a régit felülmúlnia. Egy olyan közösség részese lehettem, amely nem kényszerít rá senkire semmit, de mégis minden diák akarva-akaratlanul a részesévé válik. És ez nem csak az én osztályomra, hanem az egész gimnáziumra jellemző. Alapvető igénye mindenkinek, hogy szeretnénk valahova tartozni, a Ducca pedig pont ezt teszi lehetővé.
Az ember sokat változik élete során, és talán a legtöbbet a középiskolás évei alatt. Emiatt fontos, hogy kellő mennyiségű (és persze minőségi) impulzust kapjon a körülötte lévő emberektől, tehát a tanároktól és osztálytársaktól. Itt ebből sem volt hiány, így bátran kijelenthetem, hogy ez a négy év hozzájárult ahhoz, hogy azzá váljak, aki vagyok. Nem úgy kell ezt értelmezni, hogy újjászülettem, inkább hozzá született pár dolog az énemhez, és ezáltal gazdagabbá váltam.
Ha visszaemlékezek a Duna utcán töltött pár évre, mindig felidéződik majd bennem a sok tanulás, meg persze a rengeteg kacagás, az események, a kirándulások, miegymás. Mindezt bármelyik középiskolás elmondhatja magáról. De csak mi mondhatjuk el, hogy a Duna utcán tanultunk, a Duna utcásokkal kacagtunk, hogy duccás bulikban voltunk, és mindenekelőtt, hogy mi magunk is duccások voltunk.
Nehéz írásba foglalni, és még nehezebb összefoglalni ezt a 4 évet. De talán az fejezi ki a legjobban az érzéseket, hogy a duccás nem csak egy fogalom. A duccás egy életérzés, a duccás egy eszme. És Isten a tanúm, hogy jó volt duccásnak lenni.
Kurák Alex
Én az elmúlt négy évet az eddigi legjobb osztályközösségemben töltöttem. Már az osztályért is megéri a pozsonyi gimnáziumba menni, mert minden idegen közösségből elválaszthatatlan és összetartó közösséget kovácsol egy életre. Nehéz pár szóval leírni, miért ajánlanám másnak az iskolánkat, de ha muszáj, akkor legfőképpen az összetartozás érzése, a hűség és a jó kaja jut eszembe.
Kiss Dominika
Ez az iskola annyi mindent adott nekem, amit máshol nem biztos, hogy megkaptam volna. Ha valaki a Ducca diákjává válik, az egy nagy családba csöppen, ahol a színvonalas oktatástól a sok programon keresztül az egész életre szóló élményekig és barátságokig mindent megkap. Soha nem fogom megbánni, hogy ezt az iskolát választottam, és most, hogy elbúcsúzom tőle, az a gondolat vigasztal, hogy ha bármikor újra belépek a Duna utca kapuján, akkor is tárt karokkal és széles mosollyal fogadnak majd, mert mi igazán egy nagy családot alkotunk.
Árva Evelyn
Az elmúlt 4 évben számomra a sok közös emlék, élmény gyűjtése, szerzése volt a legjobb, továbbá a valahova tartozás érzése, egy összetartó közösség formálása, egymás segítése, a főváros megismerése, az önállósodás. Iskolánkat a jövendő diákoknak a rengeteg új lehetőség miatt ajánlom. Nagyon boldogan és büszkén fogok visszaemlékezni gimnazista éveimre. Remek döntés volt a Duna utca. Gyönyörű évek töltöttem itt, amelyek alatt sokat fejlődtem.
Molnár Bianka
Tisztán emlékszem az első napomra. Egy Pozsonytól távoli kis faluból érkezve félve léptem be az iskola bejáratán, megkerestem az osztálytermem, ahol egy csomó izgatott, idegen arcot láttam magam előtt. Beismerem, kicsit megrémültem. Leültem az első szabad helyre, amelyet megláttam. Aztán telt-múlt az idő, és most, a végére érve kijelenthetem, hogy ha majd egykor visszaemlékezem, milyen is volt duccásnak lenni, mindig csak jó emlékek fognak az eszembe jutni. Nehéz döntés előtt álltok, de higgyétek el nekem: a Duna utcai gimnázium jó választás, nem fogjátok megbánni!
Lauko Sándor Barna
A Ducca felkészít az érettségire, de most elsősorban nem arról elmélkednék, hogy milyen oktatás folyik az iskolámban. Erről eleget elmond az, hogy mi vagyunk az ország egyik legrangosabb magyar gimije, és hát ugye a számok nem hazudnak. Viszont ami igazán Duccává teszi a Duccát, az a közösség, mindig is az volt. Egy olyan hely, ahol mindenki jól megvan mindenkivel, mondhatni tökéletes kommenzalizmusban élünk egymással. Az első naptól, ahogy beléptem ide, mindenki barátságos volt, és már az első félévben nagyon sok végzőssel barátkoztam össze. A Duna utcát elhagyva rengeteg sok jó emlékkel ballagok tovább, amit elsősorban a közösségnek köszönhetek.
Csiba Koppány
