Parlamentlátogatás
Vajon hányan mondhatják el magukról, hogy már jártak Szlovákia parlamentjében? Tapasztalataim szerint, bizony nem sokan. Pár hete nekünk mégis volt lehetőségünk ellátogatni, sőt közelebbről is megismerni nem csak magát az épületet, hanem a benne zajló eseményeket, benne tevékenykedő személyeket is. Mindez a MOST-HÍD politikai pártnak, pontosabban alelnöknőjének szervezésével és támogatásával jöhetett létre, aki nem más, mint Pfundtner Edit.
Megérkezésünk és a szokásos biztonsági vizsgálatok után személyesen Ő fogadott bennünket Sárközy Irén képviselőnő kíséretében. Helyeinket elfoglalva fogyasztottuk el a számunkra gondosan előkészített finomságokat, frissítőket. A bemutatkozást követően érdekes beszélgetésben, előadásban volt részünk. A már említett alelnöknő rengeteg hasznos információval látott el bennünket a parlamentet és az ország működését illetően. Megtudhattuk: az ország egyetlen alkotmányozó és törvényhozó szerve a Nemzeti Tanács, mely százötven tagját a szavazások során négy évre válasszák. Mivel a végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány, így fontos volt beszélnünk tagjairól is. A miniszterelnökünkről Robert Ficoról, helyetteséről s a többi miniszterről, képviselőről. És nemcsak, hogy beszéltünk róluk, egy név- és képfelismerős játék során volt alkalmunk őket interaktívan felismerni. Később kitértünk arra is, hogy milyen fontos szavazati jogunk kihasználása, az ezt egyre kevesebben gyakorló lakosságra, a törvényekre, törvényjavaslatokra és a politikai pártokra is.
Látogatásunk következő programpontja az őrségváltás megtekintése volt, majd egy idegenvezető kíséretében körbejártuk az épületet, s újabb fontos információkat tudhattunk meg az ott kiállított tárgyakról, festményekről, az ott lévő helyiségekről. Utolsó állomásunk a tanácsterem volt, amely a legizgalmasabb helyiségnek bizonyult az összes közül.
Ez a tanulmányi kirándulás teljes mértékben hasznos, és felettébb érdekes volt: személyesen is látni azokat az embereket, termeket, amelyek, s amelyekben óriási döntések születnek. Főleg úgy, hogy ezek a döntések hatással vannak a mi életünkre.
Kováts Virág Borbála