2023-2024

Nebojsa a Nemzetiben

Október 13-án néhányan a hatodik osztályból ellátogattunk  a Nemzeti Színházba, a Nebojsa című előadására. 

Maruška és Nebojsa találkozásának meséjét láttuk.  A két főszereplő  nem csupán  a tizenkét hónappal találkozott. A gyermekirodalom mestere, Ľubomír Feldek remek drámai körhintát készített, amelyben több ismert történet motívumai változnak  humoros és lendületes mesévé., A Tátra süveges csúcsain találkozunk a Császár új ruhája című mesével, amelyben nem hiányzik a nép jogos gúnyolódása, de megjelenik a Borsószem királykisasszony  vagy az alattomos és  gonosz mostoha is. Nem csak mostohalányát, Maruškát kínozza különféle találmányokkal, amikor megtudja az igazságot a varázslatos Tükörtől. Az igazság az, hogy nem ő, hanem a mostohalánya a legszebb nő a világon. Csakúgy, mint Nebojsa, aki nem tudja, mi a félelem, Maruška sem fél semmitől, sorra teljesíti a mostohája feladatait. A találékonyságuk mellett idővel  a két fiatalt a  szerelem is egyesíti, amely mint tudjuk, mindent legyőz.

Bár péntek délután volt, egyáltalán nem bántuk meg, hogy a hétvégének kezdetét nem pihenéssel töltöttük, mivel remekül szórakoztunk, és most is megállapítottuk, milyen remek dolog színházba járni! Köszönjük osztályfőnökünknek, Wittenberger tanárnőnek a szervezést!

A rovat cikkei

Ezt olvasta már?
Bezárás
Back to top button