Médiasztár született fotóriporteri kategóriában
A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola által elindított Médiasztár verseny idei 8. évfolyamában új kategória született a középiskolások számára, melynek célja: megtalálni a szlovákiai magyar 15-19 évesek közt a legjobb fotóriportert. 2016 őszétől 4 forduló során kellett négy különböző témához (Idegen az idegen, Az ellenségem jó barátom, A képernyőbe zárt valóság, A hétköznapok öröme) elkészíteni a hozzá illő fotót. A döntő napján, 2017. április 6-án Gútán aztán háromtagú szakmai zsűri előtt kellett a fotók születéséről beszámolni, ill. a témákhoz kapcsolódó véleményt megosztani az ítészekkel. Koller Regina, II. B osztályos tanulónk ezen a napon két kategóriában is megmérettetett, hiszen Az év újságírója kategóriában is a döntősök közé került: felváltva oldotta a feladatokat a két kategóriában. Munkájának meg is lett a gyümölcse, hiszen ő vehette át a Médiasztár cím viselése mellé járó gyönyörű plakettet Az év fotóriportere kategóriában. Gratulálunk a további két, döntőbe jutott gimnazistánknak is, Kováts Virág Borbálának és Gál Sofiának, akik az erősnek bizonyuló idei mezőnyben derekasan helytálltak.
A közelgő húsvéti locsolkodásnál talán hasznát veszitek a Kováts Virág által jegyzett locsolóversnek, mely a verseny utolsó fordulója alatt született a feladat megoldásaként. Az ismeretlennek tűnő szavak, melyek a versenyzők előtt is ismeretlenek maradtak, ám használatuk kötelező volt, ne szegjék kedveteket, s a versikét bátran adjátok tovább!
Csókolom, Mari néni! Mondja má` meg
merre van a srábcingli!
Jaj, édes fiam,
pont ezzel a mondattal ide már
annyi mindenki bekacsingált.
Azt sem tudom, hogy hová
tettem a bekacinbált.
Ne magyarázkodjék, kend,
böng tőle az egész falu!
Nosza, koszta hozta
kannát hoztam,
ezzel a mondattal, mami,
csak hogy magát leöntsem,
cinadórral derítsem,
a húsvétot meg hirdessem.
Szabad-e locsolni?