Jánosík szülőföldjén jártunk
2019. június 16-18. között mi, kilencedikesek osztálykiránduláson vettünk részt osztályfőnökünk, Kudlicska Róbert és Bertók Euridike tanárnő kíséretében. Az úticélunk a Zsolnai kerületben található Terchová volt, ahová vonattal és busszal jutottunk el. A hotelben töltött rövid pihenést követően felmásztunk a falu kilátójába, majd a Jánosík-szoborhoz. Másnap a korai kelés után elindultunk a Chleb hegy felé. Az út felét gyalog, a másikat pedig felvonóval tettük meg. Legnagyobb sajnálatunkra azonban a hegy tetején tejfehér köd fogadott minket, így nem gyönyörködhettünk a kilátásban. Sőt, örültünk, ha láttuk egymást háromméteres távolságban. Vissza a szállásra olyan kettő körül értünk, ahol természetesen mindenki ki volt dőlve. Pár óra semmittevés után viszont elkezdtünk készülődni a sütögetéshez. A vacsora jó hangulatban telt: tollaslabdáztunk, énekeltünk, beszélgettünk és ettünk.
A következő, vagyis az utolsó napon már mindannyian fáradtak voltunk, de még előttünk állt egy hosszú séta a Jánosík-szurdokokhoz. A hely a maga kis vízeséseivel és patakjával egyszerűen meseszép volt, de annál veszélyesebb: ha nem vigyáztunk volna, simán eleshettünk. A rövid túra után már csak egy ebéd és a hazaút volt hátra. A vonaton szinte mindenki aludt, de az biztos, nem voltunk olyan élénkek, mint a kirándulás legelején.
Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy fantasztikus három napon vagyunk túl, és ezt a képek is alá tudják támasztani.
Lajos Sára Andrea, 9. o.