2017-2018

Egy jobbra, egyet balra …

Szeptember utolsó hete a sport, sportolás megszerettetése jegyében telt egész Európában. Ehhez a nemes kezdeményezéshez iskolánk fenntartója, a Pozsony Megyei Hivatal is csatlakozott: felhívást tett közre, melyre mi is, immár harmadik alkalommal jelentkeztünk. A hét napjai közül a péntekre esett a választás, amikor min. 20 percen keresztül az egész iskola apraja-nagyja, tanulója és tanára együtt mozgott. Gimnazistáink egy része folklorisztikát is tanul, így adott volt néhány táncos láb, sőt a tanárok közt is akadnak szép számban egykori néptáncosok. Ők vállalták a népzenei anyag kiválasztását, valamint a koreográfia elkészítését. Pénteken a 2. óráról kicsöngetve, a nagyszünet kezdetén kivonult az egész iskola az udvarra, ahol összekapaszkodva,  együtt roptuk a kiváló népzenére a táncot. Csatlakoztak hozzánk a nálunk vendégeskedő budapesti Kodály Gimnázium végzősei is tanáraikkal egyetemben. Ugye jólesett ez a kis mozgás?

A rovat cikkei

Ezt olvasta már?

Bezárás
Bezárás