Interjú 2015-2016

Deme Dániel – a teológus fotós

1. Az alapiskolából milyen volt az út a pozsonyi Duna utcáig?

Az újvári Czuczor Gergely alapiskolába jártam, amely megalapozta nemcsak a magyar nyelv alapos ismeretét, de nemzeti identitásomat is, még ha akkoriban az ilyesmiről nem volt szokás nyíltan értekezni a gyerekek előtt. Mivel a nővérem és az unokatestvérem a Duna utcára jártak előttem, és vonzott a nagyvárosi élet, én is úgy döntöttem, hogy megpróbálom a pozsonyi gimnáziumot. Unokatestvérem és nővérem hétvégenként gyakran leültek nálunk a konyhaasztalnál, és éjfélig anekdotáztak a pozsonyi diákéletről, nekem a könnyeim csorogtak a nevetéstől, olyan jó történetek hangzottak el. Alig vártam, hogy ezt én is megélhessem.

2. Mely emlékek rögzültek a memóriájában kitörölhetetlenül a Duna utcáról, a Pozsonyban töltött évekről?

Pozsony sokkhatásként ért, egyrészt egy fiúkollégium mindennapos rutin brutalitása, másrészt a tananyag és a tanítási stílus szokatlansága miatt. Nagyon nagyot kellett lendítenem önmagamon, hogy az első évben szó szerint felnőjek az elvárt szinthez. Aztán jött az 1989-es rendszerváltás, amelyet nagyon intenzíven éltem meg, és a tiltás ellenére kijártam a tüntetésekre, nem akartam kihagyni ezt a történelmi tapasztalatot. 1990-ben már más tüntetésekre jártunk néhány diáktársammal, a Hviezdoslav téri ultranacionalista szlovák demonstrációkon vesztettük el patyolat lelki idealizmusunkat a sok uszítás és magyarellenes gyűlölködés hallatán. Nem is bírtuk ki anélkül, hogy tinédzser fejjel bele ne vessük magunkat e tömegbe, és vitázni ne kezdjünk az ottlévőkkel, aminek nemegyszer meglepő, máskor pedig nem annyira meglepő eredménye lett….
Persze az első pozsonyi szerelem emlékét is féltve őrzöm, ez is hozzátartozik a gimnáziumi élethez.

3. Mi előzte meg életében a diplomáciai fotózást, melyet – ha jól tudom – 2003 óta művel?

Pozsonyból egy hátizsákkal a vállamon Prágába utaztam, ott egy évig régészeti ásatásokon dolgoztam, majd a prágai zsidó múzeumban idegenvezetősködtem. Később sikeresen felvételiztem a Károly Egyetem evangélikus teológia szakára, ahol szisztematikus teológiára/dogmatikára szakosodtam, ebből kaptam meg a magiszteri fokozatot is. Egy Oxfordban töltött cserediák-látogatás folyamán megismerkedtem egy angol egyetemi dékánnal, aki aztán meg is hívott Londonba doktorandusznak a saját egyetemére.

4. Csupaszín egyéniségnek nevezte önt az egyik cikk írója. A fotózás mellett mely szakterület áll/állt közel önhöz az eddig megismertek közül?

Természetesen a teológia és a középkorkutatás nagyon közel állnak hozzám, de a munkám miatt egyre inkább a politológia foglalkoztat. Persze lehet, hogy ez a félműveltség jele, hiszen minden ostoba ember legféltettebb tévhite az, hogy ért a politikához… 🙂

5. Több nyelven is beszél. Mit köszönhet ennek a tudásnak?

Prágai „fénykoromban” egyszerre kilenc nyelvet tanultam, ha az ókoriakat is beleszámolom, de ezekből mára “csak” 4-5 maradt meg. Én mindig olyan munkahelyet választottam, amilyen nyelvet éppen tanulni kívántam, ezért kezdtem a zsidó múzeumban angol és amerikai turistákat bódítani, majd később japán idegenvezetőként jártam Közép-Kelet-Európát. Előbb csak az utazási irodák menedzsereit sikerült meggyőznöm arról, hogy tudok japánul, de úgy fél év gyakorlat után már a japán turistákat is.
Angliába úgy jöttem doktorálni, hogy eleve a tandíj fejében előadnom is kellett az egyetemen, tehát az angoltudásomnak nagyon nagy hasznát vettem.

6. A jókor lenni jó helyen mellett mi minden szükséges ahhoz, hogy a szakmában a legjobbak, a keresettek közé tartozzon?

A szórakoztatóipari fotózásnál a kulcsszó az akkreditáció, a hírfotozásnál pedig az információ. Tehát egyrészt egy olyan kapcsolatrendszert kell kiépíteni, hogy az embert meghívják és beengedjék a hírességek közelébe, másrészt pedig olyat, hogy információkat kapjon a megtörténendő hírértékű eseményekről a megvalósulásuk előtt. Ez egy komplex folyamat, de aki a tudatos kapcsolatépítést elhanyagolja, ebben a szakmában nincs jövője.

7. Mely fotó/fotói készültek a legtöbb energiabevitellel, a legnagyobb áldozattal?

Volt már úgy, hogy a Golán-fennsíkon fotózás közben rám lőttek, egy tüntetés folyamán késsel fenyegettek, a londoni zavargások során pedig majdnem elütött egy vonat, bár a veszélyt tudatosan kerülöm. A legfáradtabb talán akkor voltam, amikor a Le Mans 24 órás autóversenyt fotóztam. Két napig szinte nem aludtam, ami annál veszélyesebb volt, hogy a garázsoknál milliméterekre húztak el a száguldó versenyautók a lábamtól. Egy pillanatnyi álmos elbambulás, és egy életre megcsonkíthatott volna valamelyik kocsi…

8. Voltak a lencsevégre kapott híres emberek közül olyanok, akikkel valamifajta kapcsolatot ápol, akiket gyakran fotózott, s ha barátként nem is, de ismerősként fogadják?

Nem igazán, a hírességeknek megvannak a fizetett embereik arra, hogy azok megakadályozzanak bármilyen személyes kapcsolatteremtési próbálkozást a fotósok vagy más újságírók részéről. Másrészt én az ilyesmire nem is törekszem, elvégzem a munkám, és szépen csendben kisétálok. Azt is tudom, hogy ha a hírességekhez akarok bejutni, nem velük magukkal kell összemelegednem, mert ezek nem uraik a saját életüknek, hanem a menedzserükkel.

9. Mely munkájára a legbüszkébb, miért?

Őszintén, nem mondhatom, hogy az utóbbi 15 év alatt egyszer is megszállt volna a büszkeség érzése a saját munkám láttán, ez az érzés egyszerűen nem része az egyenletnek. Bár ha címoldalam van, az jó érzés, annak mindig örülök.

10. Miért szeretné majd gyermekeit magyar iskolába íratni?

Mindig meghökkenek, amikor valaki megkérdezi tőlem, miért akarok visszatérni Magyarországra a gyerekeimmel, és miért szeretném őket magyar iskolába adni. Szerintem a válasz erre teljesen magától értetődő: mert magyarok vagyunk. Persze van a háttérben egy bizonyos kiábrándulás is a nyugati társadalmi étosszal kapcsolatban. Így hát ha választanom kell a magyarországi médiákban vagy politikában zajló nemzeti és keresztény indoktrináció és a nyugaton zajló nemzettagadó és keresztényellenes retorika között, akkor az előzőt választom. A gyerekeim vannak olyan okosak, hogy ebből kiszűrjék a lényeget.

További képek: http://www.astorandbarth.com/ , https://www.flickr.com/photos/danieldeme/

Bezárás