2017-2018

Chica, chico, vamos….

spanyolok a Duna utcán

Ezek a spanyol szavak hangzottak el leggyakrabban a csereprogramban résztvevő tanulóink szájából 2018. január 15-22-ig. A rendkívül sikeres és emlékezetes Europe in Love projekt után iskolánk továbbra is kapcsolatban van az Erasmus+ programban résztvevő iskolákkal. Ezért is döntöttünk úgy a valenciai Colegio Sagrada Familia elnevezésű iskolával egyetemben, hogy egy csereprogram keretében újra összehozzuk tanulóinkat, hogy még jobban megismerkedhessenek a két ország kultúrájával, történelmével, diákéletével és egyúttal részt vehessenek angol illetve spanyol órákon. Hosszú levelezések kezdődtek a két ország tanulói között, majd eljött a várva-várt tél. Januárban a spanyol diákok tanáraikkal ellátogattak iskolánkba. Számos feladat és tevékenység várt ránk és kezdetét vette az izgalmakkal teli hét. A hét első felében a szlovák-magyar kultúrával gazdagodtak a vendégek, ugyanis megmutattuk nekik a fővárost, a nemzeti értékeinket és a városi élet izgalmaiba is bevezettük őket. Látogatást tettünk a Szlovák Nemzeti Parlamentbe is, amely nagy érdeklődést váltott ki. Spanyol barátaink részt vettek néhány angol és spanyol órán, ahol egy prezentáció keretén belül bemutatták országukat, valamint megvillogtathatták angol tudásukat is. A spanyol órán pedig tanulóinknak lehetőségük nyílt élőben is hallgatni a csodás spanyol nyelvet. A hét második felében elmentünk Bécsbe, ahol egy kisebb körutat tettünk a belvárosban, megmutattunk néhány nevezetességet, majd megebédeltünk és az esti órákban visszaindultunk Pozsonyba. Hétvégén a fogadó diákok és családjuk biztosított a vendégek számára programot. Utolsó este pedig egy vacsorával zártuk le a tartalmas, érdekes, színes hetet. Hétfőn fáradtan és szomorúan intettünk búcsút spanyol barátainknak, akikkel hamarosan, április elején újra találkozunk, hiszen akkor mi látogatunk el a napsütötte Valenciába.

Lelkes Dominik

A rovat cikkei

Ezt olvasta már?

Bezárás
Bezárás