2019-2020

Alapiskolásaink sítanfolyama

Kirándulni mindenki szeret, és ha ez sportolással van összekötve, érdeklődésünket még jobban felcsigázza. Idén, 2020. január 26-án, a hetedikesek és nyolcadikosok vonatra szálltak, hogy a hétköznapokból kilépve élményekkel telve és feltöltődve térjenek majd haza a sítanfolyamról. A csapathoz csatlakozott még néhány kilencedikes fiú is. Zsolnán a vonatról átcuccoltunk az autóbuszra, amely szállásunkig, Terhelyig (Terchová) szállított minket. Elszállásolásunk végeztével, még aznap felfedező túrára indultunk a környéken, mely frissítő hatású volt a hosszú út után.

            A sípályán, a megszokott rend szerint, három csoportba osztottak minket a vezetőink: profi sízők, haladó sízők és kezdő sízők. A harmadik napon már a kezdők csoportja is felzárkózott, és felmerészkedett az igényesebb pályára. Este activity játékkal zártuk a napot, melyből a nyolcadikos fiúk kerültek ki győztesen.

A negyedik nap számomra emlékezetes maradt. Egy szerencsétlen esés után lefelé bandukoltam a pályán, mikor a pályagondnok megállt mellettem egy hószkúterrel és felajánlotta, hogy levisz a völgybe. Életemben először ültem ilyen masinán, és nagyon tetszett. Délután uszodába mentünk lazítani.

Az ötödik napon, azaz csütörtökön, a kezdők csoportja csatlakozott a haladókhoz, és mindnyájan a négyszemélyes sífelvonón mentünk fel a dombra. Ezen a napon sem maradt el a délutáni program: egy játékteremben tekéztünk, csocsóztunk, kosárra dobtunk.

Az utolsó nap a szakadó eső elmosta a síelés lehetőségét. Hangulatunkat ez sem szegte, az autóbuszunk indulásáig csocsóztunk, társasjátékoztunk és sokat nevettünk.

Az idei sítábort viszont a rekord eredményeket illetően nem a síeléssel, nem is a szobapontozással kapcsolatosan fogjuk emlegetni! A hét végére sajnos csak 8 diák és a 2 tanár úr maradt egészséges, a többieket elkapta az influenza, és a betegeket ápoló dokit sem kímélte a vírus.

Az idei sítanfolyamról mindenki élményekkel telve és boldogan, jó esetben láz nélkül érkezett haza. Nagy köszönet Urbán és Kudlicska tanár uraknak, akik megszervezték, és persze a dokinak is, aki a betegápolás mellett a profi sízők csoportját vezette. Remélem, jövőre is örülhetünk a sítábornak.

Čerňanská Tímea, 7. osztály

A rovat cikkei

Back to top button