2013-2014

A két világváros

Gondoljunk csak a londoni City impozáns felhőkarcolóira vagy a párizsi La Défense valamivel szervezettebb üzleti negyedére, amelyet „vas-és betonkolosszusok” díszítenek. A The Shard, Nyugat-Európa legmagasabb épülete tavaly nyitotta meg kapuit a brit fővárosban. Mind szimbólumai az új, progresszív és fejlődő világnak.
Nekünk, Duna utcásoknak pont e két történelmi és egyben modern várost sikerült bejárnunk közel egy hét alatt. Az első úti célunk London volt, ahol egy nappal több időt töltöttünk, mint a szerelem városában. Annak ellenére, hogy jártam már a brit fővárosban, számomra is nyújtott rengetek új élményt és látnivalót egyaránt. Mindjárt az első nap a királyi család “fogadott” bennünket. II. Erzsébet királynő koronázásának 60. évfordulója alkalmából a Westminster Abbey épületében ünnepélyes eseményen vettek részt a királyi család tagjai. Néhányunknak sikerült lencsevégre kapnunk magát a királynőt. Nagy élmény volt. A klasszikus turistacélpontokon kívül, ezalatt a Big Bent, a Buckingham palotát, valamint a Tower hidat értem, olyan új helyszínekre is ellátogattunk, mint például a megdöbbentő Madame Tussaud panoptikuma. A rendhagyó előadás csúcspontján egy 4D-s rövidfilm szó szerint levett minket a lábunkról. A British Museum és a National Gallery fergeteges kiállításait sem lehetett kihagyni, ahol a történelem megelevenedett. A hangulatos Borough Market organikus piacán tett séta közben részesei lehettünk a mindennapi londoni életnek. Már csak egy csésze angol tea, rendszerint tejjel, tette autentikusabbá a délelőtti órákat. A Chelsea rajongók most irigykedhetnek, ugyanis mi ott voltunk, láttuk, hol adnak interjút a híres fociklub vezetői, illetve ismerjük azt a helyet is, ahol a nagy sztárok öltözködnek egy-egy meccs előtt. Utolsó napunk a város üzleti negyedének, a Citynek a bebarangolásával telt. A piacgazdaság és a mai értelemben vett üzleti élet szülőhelyének rövid történetéről mesél a Bank of England interaktív múzeuma. Londoni kiruccanásunkat koronázta, az egyébként Gulliver utazásai című film helyszínéül szolgáló Greenwich palota, amely jelenleg a National Maritime Museum és a Tengerészeti főiskola épületeként szolgál. Emellett itt található a nulladik hosszúsági fokot jelző emléktábla a Királyi Csillagvizsgálóval egyetemben.
Párizs a fény, a szerelem, a művészetek és a bűnök városa. Talán erre a bohém városra lehet ráerőltetni a legtöbb jelzőt. Kulturális és művészi „felsőbbrendűsége” mellett, ma inkább a multikulturalizmus és modernség fellegváraként ismerheti meg a turista. A szűkebb londoni utcák bal oldali közlekedése után a tágas, fényes sugárutak „megszokott” forgalma várja az embert. Mivel nem egészen két napunk volt körbejárni a látványosságokat, így sokkal tempósabb ütemben kutattuk fel a legjelentősebb helyszíneket. Első délutánunkat a Montmartre-on töltöttük. Séta a Sacré-Cœur bazilikában, a festők terén, majd szuvenír-vásárlás a környező utcákban. Másnap reggeli az  Île de la Cité egyik tipikus kávézójában, francia croissant és cappuccino mellett. Közben a Notre-Dame toronyőrének „zavaros” harangozása teszi még nyugodtabbá a képet. Majd séta a Szajna parton, (csupán egy chanson hiányzott) és rögtön a Louvre impozáns épülete fogadja a látogatókat. A világ egyik legnagyobb és legismertebb múzeuma után utunk a Concorde téren és a szimbólumnak számító Champs-Élysées sugárútján keresztül egyenesen a Diadalív felé vezetett. A megalomániában szenvedő, pompás üzletek kirakatait elhagyva, gyalog jutottunk el az Eiffel-toronyhoz. Sajnos technikai okokra hivatkozva csak a második emeltre tudtunk feljutni. De így is lenyűgöző látvány tárult elénk, amely minden kétség kívül utazásunk fénypontjának számított.
Következtetést nehezen lehet levonni. Bár a szavak magukért beszélnek, és mind két város a turista szemszögéből elképesztő, a világvárosok igazi énjét, a lélegző, élő város aspektusait csak az ott élő emberek ismerhetik igazán. Ennek ellenére én úgy gondolom, iskolánk jóvoltából sikerült kicsit belekóstolni a londoni és párizsi életbe, tapasztalatokat, tudást és nem utolsó sorban fergeteges élményeket szereztünk.
Németh Marco IV.B

A rovat cikkei

Back to top button