Sítábor a gimnáziumban
Sítúra. Az a híres hét, ami a Duna utca pletykái szerint igazán összehozza a társaságot. 2018. február 11-én sok szép élmény reményében indultunk útnak. Az egész csapat izgatottan szállt fel a buszra, hogy részt vegyünk életünk első közös sítanfolyamán. Úticélunk Kubínska Hoľa volt, ami körülbelül négyórányi „gondmentes” utazást jelentett. A szállásra felvonóval jutottunk el, ugyanis a panzió az erdőben helyezkedett el. Ahogy teltek a napok, egyre inkább csak ámultam a gyönyörű tájon, ami körülvett bennünket. A napjaink a következőképpen teltek: ébresztő, szobapontozás, reggeli, majd irány a pálya. Sítudásunknak megfelelően csoportokra osztottak minket, majd indulhatott a ,,felhőtlen“ síelés. Ami persze nem egészen volt annyira problémamentes. Voltak kisebb-nagyobb akadályok, amelyekkel meg kellett küzdenünk, de összességében nagyon élveztük. Délutánig a pályán töltöttük az időnket (persze egy finom ebéddel megszakítva). Ezt követően volt egy kis szabadidőnk, amit ki is használtunk. Este filmet néztünk, beszélgettünk, énekeltünk. Nekem ez utóbbi volt a kedvencem. Jó volt látni, ahogy az örökzöld dalokat együtt énekelte az egész társaság (természetesen a tanár urak sem maradtak ki). Sok tapasztalatban és élményben lehetett részünk, ki nem hagytam volna ezt a hetet! Síelés terén fejlődtünk (ki többet, ki kevesebbet). Az osztályok is – véleményem szerint – egy kicsit jobban összecsiszolódtak. Pár elsős diák jóvoltából egy himnusz és egy vers is született. Bár a dal túl hosszú ahhoz, hogy leírjam, de a vers így szólt:
,,Már egy hete csak a sítúrára gondolok,
Mindig meg-megállva nyikorgó síléccel kezemben
Megyek a Kubínska Hoľára.
Én még őszinte ember voltam,
A sícipőmet jól behúztam.
Hagyja a többi gyereket másra,
Engem vigyen fel a Hoľára!
Ő csak taposott némán,
Nem is figyelt, nem is nézett énrám.
Estem, dőltem a Kubínska Hoľán,
Ez volt az első napom a sítúrán.
Nem nyafognék, de most már nincs idő,
Érzem, nehéz a sícipő.
Síbotjaim repülnek a hóban,
Ki dől el az akadályomban?“
Tóth Kitti, I.B