doc. PaedDr. Cséfalvay Zsolt, PhD. – logopédus

A Duna utcai iskola volt Önnek is az alma matere. Mely tanáraira emlékszik még mai is szeretettel, akik példaképet jelentenek az Ön számára?

Nem szeretnék kiemelni külön senkit, mert a legtöbb tanáromat kedveltem, meg voltam velük elégedve. Nagyom szerettem a matematikát, gimnáziumi osztályfőnököm Stifter Mária nagyon élvezetesen tartotta a matematika órákat.

Édesapja, Cséfalvay Szilárd, iskolánk tornatanára volt több évtizeden keresztül. Előnyeit vagy inkább hátrányait érezte pedagógusszülő gyerekeként?

Nem éreztem sem hátrányát, sem igazán előnyét annak, hogy édesapám az iskola tanára volt.  Viccesnek tűnhet, de o sokszor nem is tudta, hogy melyik osztályba járok, nem volt szükség a „közbenjárására”. Talán annak nem örültem, amikor valami történt az iskolában, és ő már rögtön tudta és este magyaráz(kod)nom kellett.

Mely tantárgyak tartoztak kedvencei közé és miért?

A legjobban a matematikát és biológiát (ezen belül is az embertant) szerettem. Nem volt különösebb gondom a nyelvekkel sem, szlovákul pozsonyiként jól beszéltem, de a  német nyelvvel is kisgyerek korom óta közeli kapcsolatban voltam.  Angolul bizony „öreg fejjel” tanultam csak meg…

Hogyan került a logopédus szakma közelébe? Mi vonzotta e többnyire nők választotta szakterülethez?

Több pálya is vonzott, de egyszer édesapám kollégája, egy egyetemi pszichológus-tanár említette neki, hogy a logopédiára kevés fiú jelentkezik, jó eséllyel lehet bejutni és utána is könnyű munkát találni.  Így is lett. Az egyetem után rögtön nagyon érdekes és jó munkát találtam, az egyetemi kórház ideggyógyászati klinikáján, ahol egy specifikus kommunikációs zavarral, az afáziával foglalkozhattam hosszú éveken keresztül. Az afázia az agysérülés következtében létrejött nyelvi zavar. Nem dolgoztam gyermek-logopédusként, bár nagy ritkán azért – sajnos – agysérült (agyi tumorban szenvedő) gyermekek beszédét is vizsgálnom kellett.

Mi volt az első szakmai sikere?

Nekem a „sikert” igazából mindig az jelentette, ha a súlyos zavarral küszködő személy a segítségemmel újra  legalább részben visszanyerte beszédképességét. Voltak olyanok is, akik alig tudtak néhány szót kimondani, és több hónap terápia után már mondatokat tudtak alkotni. Persze nem mindig ilyen sikeres a munkám, vannak betegek, akiknek sajnos nem ilyen gyors a javulás tempója.

Több évtizede van a pályán. Ön is alátámasztja az alsó tagozatos pedagógusok véleményét, hogy az utóbbi időben növekszik az iskolába került beszédhibás gyerekek száma? Mivel magyarázza ezt a jelenséget?

Nem vagyok benne biztos, hogy sokkal több lenne a beszédhibás gyerekek száma, mint régen.  Erről nincs egyértelmű statisztikai adat. Talán csak sokkal többet tudunk róla, és jobban odafigyelünk erre is.  Így van ez a diszlexiával is (olvasászavar), amelynek hátterében szintén nyelvi zavar áll. 
Talán ha a gyerekek kommunikációs képességet vizsgálnánk, akkor biztos ki lehetne mutatni, hogy családokban leszűkült kommunikációnak bizony negatív hatása van. Sok szülőnek alig van ideje (kedve, türelme?) hosszabban elbeszélgetni a gyerekével.  

Mely beszédhibákkal küszködnek leggyakrabban ma  a gyerekek?

A gyermekeknél a leggyakoribb beszédhiba a kiejtési zavar (főleg a pöszeség és raccsolás), a dadogás, valamint a megkésett beszédfejlődés. Ezen kívül még sok a hanghibás gyerek is, ami főleg a helytelen hangképzés eredménye. Vannak olyanok, akiknek orrhangzós a beszéde,  és vannak, akik hadarnak (a beszédük túl gyors és néha majdnem érthetetlen). Sajnos előfordul az is, hogy a gyermek nem képes bizonyos környezetben megszólalni, melynek hátterében valamilyen lelki probléma is állhat.

Mennyire gyakoriak a felnőttek körében a különböző beszédhibák? Lehet még ezeket korrigálni, milyen eséllyel?

A felnőtteknél is előfordulhat kiejtési zavar, de ez főleg azokat bántja igazán, akik a beszédükkel keresik kenyerüket (színészek, tanárok, stb.). Nagyobb gond a felnőttkori dadogás. És persze itt van az afázia is, amely akkor alakul ki, amikor az agy beszédért felelős területeit sérülés éri (agyvérzés, tumor, stb.). Segíteni mindig lehet, bár teljes a gyógyulás esélye sokkal kisebb, mint gyermekkorban.

Mit tehet egy szülő, ha hibákat észlel gyermeke artikulációjában azon túl, hogy szakemberhez fordul?

Erre csak azt tudom mondani, hogy forduljon logopédushoz. Ha esetleg úgy veszi észre, hogy kisgyerekkorban dadogni kezd, akkor annyit biztos megtehet, amíg logopédushoz nem kerül, hogy igyekszik „nem észre venni” a problémát, nem figyelmezteti, nem kéri, hogy „beszéljen  szépen, folyékonyan”. Ezzel ugyanis többet árt, mint segít.

Ön egyetemi tanár is. Milyen a végzős középiskolás diákok érdeklődése e szakma iránt? Milyen arányban jelentkeznek magyar diákok?

Az érdeklődés nagyon nagy. Évente kb.100-130-an jelentkeznek, és kb.15 hallgatót veszünk fel logopédus szakra. Az országban csak Pozsonyban lehet logopédiát tanulni, így bizony nagyon nagy a túljelentkezés ezen a szakon. Magyar hallgatók ritkábban jelentkeznek,  sajnos jelenleg alig van magyar hallgatónk az egyetemen.

Magyar szülők Szlovákiában gyakran kérdezik, magyar anyanyelvű gyermeknek tud-e érdemben segíteni szlovák logopédus?

A logopédia terápiát mindig anyanyelven kell végezni, ez már nem kérdés szakmai körökben sem. Ezért is lenne fontos, hogy több magyar anyanyelvű logopédus végezzen ezen a szakon, hiszen rájuk nagy szükség van országszerte.

Köszönjük a beszélgetést!

Portré – doc. PaedDr. Cséfalvay Zsolt, PhD.
a Magyar Interaktív Televízió felvétele