2021-2022

Séta a pozsonyi szökőkutak nyomában

Folytatódott a kilencedikesek felfedező  sétája  Pozsony belvárosában.  Június 16-án ismét egy olyan szlovákóránk volt, amely eltér a hagyományostól. Gazdík és Wittenberger tanárnők kíséretében újra a szabad ég alatt töltöttünk egy tanórát, ezúttal a fővárosunkban található   szökőkutakról tudva meg ezt-azt-amazt a róluk szóló történetekből, amelyeket az alkotásokat nézegetve hallgattunk meg. A meleg nyári időben különösen kellemes volt ellátogatni például a Šafárik téri Kacsa-szökőkúthoz, fényképezkedni a Roland-kútnál a Fő téren, és megcsodálni a Nemzeti Színház előtti Ganümédész-kút  szobrait. Az elhangzott történetekből érdekességeket tudhattunk meg az alkotások keletkezéséről, a nevükről és a hozzájuk fűződő mondákról. Hogy igazak-e ezek a mesék, nem sejtjük (bár inkább hajlanék a nem válasz felé, mert kicsi a valószínűsége, hogy például a Kacsa-szökőkút létrejöttéhez egy vízimanónak és beszélő varangynak is köze van…), viszont akkor is figyelemfelkeltő az emberek kreativitása, akik ezeket kitalálták. Mindenesetre egy kis óvárosi séta mindenkinek jót tesz, ezért örülünk, hogy megint részesei lehettünk egynek!

                                                                               Biháryová Bianka,  9.A

A rovat cikkei

Back to top button