Reményik Sándor & Bódás János – ajánlja Molnár Tamás & Buza Bodnár Aranka
( A magyar költészet napja alkalmából )
A nap hangos verse
Magyarként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bizony van mivel büszkélkednünk, ami költészetünket illeti, bőven van miből válogatnunk, így számomra sem könnyű feladat csupán egy kedvenc költeményt kiemelni. Egy-egy kedves vers kötődik bennem valamelyik évszakhoz, ünnephez, hangulathoz, konkrét helyzethez, így azt épp akkor, a megfelelő helyzetben felidézve tudom igazán ízlelgetni…
Elárulom, nagyon közel áll hozzám az erdélyi magyar irodalom. Nagy élvezettel olvasok erdélyi regényeket, szinte beleélve magam az ottani írók tollából származó székely humorral átszőtt történetekbe, amikből persze sok megható történelmi utalás is, az igazság utáni vágy, a saját értékek védelméért vállalt gerinces áldozat is kiolvasható. Belül ezekkel is azonosulok. Hasonlóképpen az erdélyi magyar költészetben is felfedezni vélem az egyszerű, józan eszű, természethez közeli, Istenre híven figyelő vonásokat. Ezért tetszenek az erdélyi írók költeményei…
Kiválasztott Reményik-versem is a maga egyszerű megállapításaival az ember két lábbal a földön álló, de égre tekintő józan valóságát mutatja be. Nem extra csodákat és abszurd dolgokat kell óhajtanunk, hanem a létező mivoltunkat hálával fogadva rácsodálkozni az életre, a lélekre, az érzékszerveinkkel észlelhető teremtett világ szépségeire, amit Valaki csodálatosan megalkotott, Aki most is teremt, életben tart, a mindenkori jelenben van, cselekszik, szeret, közelít, betölt…
Molnár Tamás
Reményik Sándor: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Miért ez a kedvenc versem? Ez a vers volt az, ami először megmutatta, hogy mennyi szeretet van bennem. 2 évi szolgálat után hallottam először, amikor szinte minden egyes mondata után eszembe jutott egy konkrét személy, egy diák, egy Idősek Otthona lakója, egy hajléktalan, egy család, aki szerettét veszítette el. Azt szeretem benne, hogy nem általánosságban ír tettekről, hanem benne van az olvasó-egyes szám 2. személyben fogalmaz, s ezzel egyben feladatot is ad mindazoknak, akik még mindig keresik a helyüket, önmagukat és rendelt feladatukat ebben a világban.
Miért ajánlom? Most van időnk a négy fal között gondolkodni…Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: Ki vagyok? Hol vagyok? Mennyi szeretet van bennem? Isten áldja az MTAG közösségét!
Buza Bodnár Aranka
Bódás János: Ki van jelölve a helyed
Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh'se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.
