Néprajzi tanulmányi kirándulás Budapesten
November 7-én, amikor a török (értsd: a török elnök) ismét Budán járt, a pozsonyi Duna utcai gimnázium etnográfiát tanuló diákjaival elindultunk tanulmányi kirándulásra Budapestre. Úticélunk a Hagyományok Háza szervezésében megvalósuló „Felvidék kincsei” című kiállítás volt. A Hagyományok Háza „tematikus napok” rendezvénysorozatának immár negyedik állomásán, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban a szlovákiai magyar néprajzi tájegységek sokszínű és gazdag népi kultúrájából kaptunk egy kis ízelítőt: elődeink természetes anyagokkal színezték a lent, gyapjút, kendert, amiből ruhákat, háztartási textileket, ágyneműket, fonalakat készítettek, s ilyen festékek kerültek díszítésként a használati (pásztorbot), dísz- vagy mágikus funkciót is betöltő tárgyaikra (húsvéti tojás). Felvidék kincsei mellett a Hagyományok Háza tanfolyami munkáit is megcsodálhattuk a múzeum emeleti kiállítótermében.
Ezután a Corvin téri székházban Kallós Zoltán „Egy erdélyi műterem Szentendréről” című kiállításának tárlatvezetésén vettünk részt. Kallós Zoltánban Bartók és Kodály mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük. Az általa Erdélyben és Moldvában gyűjtött néprajzi, népzenei anyag a mai napig páratlan. Korán felismerte a hagyományos kultúra gyorsuló változását, s életét, mintegy küldetésként teljesen a kutatásnak szentelte. Az erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő életét és munkásságát bemutató kiállításon egy időutazás formájában, különleges tárgyak segítségével, nem mindennapi történetekkel színesítve kerültünk közelebb az erdélyi népi kultúrához, a kisebbségi léthez, a kutatás szenvedélyéhez.
Budapesten járva sok kihagyhatatlan műemléket kellene útba ejteni: mi most a Halászbástyát és a Mátyás-templomot választottuk. A Halászbástya neoromán kilátóteraszáról, amely a régi budai várfalak helyén, a Mátyás-templom átépítésével megbízott Schulek Frigyes tervei alapján épült 1895 és 1902 között, megcsodálhattuk a páratlan budapesti panorámát.
A budai vár ékessége a hófehér, csipkés tornyú, színes Zsolnay-cserepekkel fedett Mátyás-templom. A templom eredeti neve Budai Nagyboldogasszony-templom. Népszerű nevét onnan kapta, hogy Mátyás király mindkét esküvőjét itt tartották. A XIII. században, a tatárjárás után alapított templom eredetileg gótikus stílusban épült francia mintára, később viszont Nagy Lajos király átépíttette, s a templom fő tornya is csak Mátyás király korában épült meg. A török korban dzsámivá alakították át, több részét lebontották, majd Buda felszabadítása után a jezsuiták kapták meg, akik a templomot teljesen átalakították barokk stílusúvá. A nagy rózsaablakot befalazták, a gótikus toronysisakot elbontották, s barokk hagymatető került a helyére. A templom homlokzata teljesen elvesztette eredeti vonásait. Az 1700-as években egy tűzvész, majd egy villámcsapás pusztította. Az 1800-as években készült képeket nézve egy teljesen más templomot látunk a mai állapotához képest. A Szentháromság térre néző nyugati homlokzata a legmonumentálisabb. Itt látható a Schulek Frigyes által kiszabadított hatalmas gótikus rózsaablak és az impozáns, csúcsíves, bélletes főkapu. A homlokzatot egyértelműen a 80 méter magas gyönyörűen csipkézett harangtorony uralja.
Tanulmányi kirándulásunk végéhez közeledve még megálltunk a parlament épületénél, becsületes nevén az Országháznál. A Duna-parti panoráma egyik legfontosabb elemeként 2011-ben a Világörökség részévé nyilvánított épület felbecsülhetetlen muzeális érték, a magyar nemzet büszkesége. Az Országház a törvényhozás otthona, a Szent Korona őrzési helye. A XIX. század végén, 17 éven át (1885–1902) épülő impozáns alkotás mára Magyarország és a főváros szimbólumává vált. Az építésnél kifejezett szándék volt ugyanis, hogy magyar alapanyagokból, hazai iparosok, gyártók bevonásával készüljön az épület, míg díszítésében a környező Kárpát-medence növényvilágát igyekezzen megjeleníteni. A munkálatok során nem volt helye a spórolásnak, így csak 22-23 karátos aranyból mintegy 40 kg-ot használtak fel a Ház díszítésére. Steindl Imre építész – az épület megálmodója – és korának számos képzőművésze, mesterembere, a magyarság akkori erejét és önbizalmát fejezte ki ezzel az egyedülálló alkotással.
Délután négy órakor már a vonaton ülve azon elmélkedtem, hogy még mi minden fért volna bele a mai napba, ha a török delegáció vár még egy kicsit, és nem siet ismét bevenni Buda várát… Ennek köszönhetően megbénult a közlekedés, nem jártak a buszok, villamosok, metrók. Hálás szívvel gondoltam igazgatónőnkre, Morvay Katalinra, aki segített megálmodni és megvalósítani ezt az élményekben gazdag, csodás napot. Köszönöm kolléganőmnek, Pék Juditnak a kíséretet. Nagy ölelés diákjaimnak azért, hogy a mai világban még vannak igaz, magyar lelkű gyermekek, akik fontosnak tartják elődeink tárgyi és szellemi kultúráját, és jelentkeznek a gimnázium kínálta etnográfus képzésre.
PaedDr. Kováts Valéria, etnográfus, tanár
