Mátrix és Bastille, avagy egy hét az Alpok fővárosában

2022. március 20. és 26. között a Duna utca hat diákja hosszú idő után újra részt vehetett az Erasmus+ projektben, mely az idei téma alapján a „Digitális iskolák építése kreatív, együttműködő és hatékony gyakorlatok által” címet kapta. Ez alkalommal mi, harmadik évfolyamos tanulók Grenoble-ba, Franciaország déli, Alpokkal körülvett városába látogathattunk.

A tanulmányút kezdete vasárnap délelőttre esett, mikor Tóth Tünde és Kiss Helga tanárnőkkel a schwechati reptérről először Amszterdamba, onnét pedig Genfbe repültünk. A végállomásunkhoz egy nagyjából kétórás buszút vezetett, ahol bár kimerülten az egész napos utazástól, de boldogan kapcsoltunk hangot az eddig csak képről ismert diákokhoz.

Már a hétfőnk érdekesnek ígérkezett, hiszen aznap találkoztunk először finn, spanyol és olasz partnereinkkel. Az első napirendi pont a diákok által már előre elkészített prezentációk bemutatása volt, mely során betekintést nyerhettünk a különböző országok kultúrájába. Ebéd után átvonultunk az iskola egyik kicsit messzebb lévő épületébe, ahol a délutánt sütéssel töltöttük. A receptek közül a két legnépszerűbb a francia toast, illetve a „chouquette” volt, ami kicsi, fánkszerű sütemény. A pár óra, amit a konyhában töltöttünk, nagyon gyorsan elrepült, közben pedig nemcsak jóllaktunk, de megismerhettük a többieket is.

A második grenoble-i napunk a belvárosban kezdődött, ahol öt-hat fős csoportokban, kincskeresés keretén belül felfedezhettük a várost. Ezután felvonóval felmentünk a Bastille-hegy tetejére, mely nevéből adódóan a Bastille nevű erődnek ad otthont. Fantasztikus kilátásunk volt az egész városra, például megfigyelhettük azt is, ahogy a sokak által „Franciaország leghosszabb utcájaként” emlegetett út végigszeli a várost. Majd egy hosszú és pihentető piknikezés után két csoportra osztottak bennünket, s míg az egyik végigjárta a hegyben található, védekezése kialakított barlangokat, addig a másik fogócskázott, illetve bújócskázott. A délután lezárásaként, csak hogy mindenképp jól el legyünk fáradva, lesétáltunk a hegyről.

Szerda reggel mindenki egy dologról beszélt, mégpedig az estére beharangozott Mátrix-buliról, ahol, mint még az előző héten kiderült, teljes feketében kellett megjelennünk, el nem feledkezve a sötét lencsékről. Előtte viszont még hosszú nap állt előttünk, hiszen neki kellett állnunk a projektünknek, mely egész hetünket végigkísérte: képeket és videókat kellett egy prezentációba szerkesztenünk, annak fényében, hogy pénteken bemutassuk, mit kreáltunk. A délután sportolással telt (badminton és/vagy falmászás), majd miután otthon mindenki kipihente magát és felvette a legmátrixosabb ruhadarabjait, kezdődhetett a buli. Volt minden: kártyajáték, Twister, vacsora és természetesen tánc. Egymást váltották a nyolcvanas, kilencvenes, kétezres évek slágerei, a felénél még a tanárok is bekapcsolódtak. Rengeteget beszélgettünk, táncoltunk, nevettünk. Tipikusan olyan este volt, amit még sokáig nem fogunk elfelejteni.

A másnap reggel…, fogalmazzunk úgy, hogy elég bágyadtra sikeredett. Az éjfélkor való lefekvés és a fél hetes kelés nem volt igazán tolerálható, de a szervezők elnézőek voltak, és a program sem volt megterhelő. A délelőtt folyamán az informatikatanárral programoztunk, majd egy óra alvást biztosítva busszal elmentünk a vizille-i kastélyhoz, amelyre a francia forradalom kitörésének helyszíneként is szoktak tekinteni. Sétáltunk a kastély mögött lévő hatalmas parkban, illetve az épületben található múzeumot is felderítettük az idegenvezetőnk segítségével. Természetesen a múzeum szuvenírboltját sem hagyhattuk el üres kézzel, hűtőmágnesek és könyvjelzők tömkelege jött velünk haza.

Az utolsó teljes napunkból Grenoble-ban (szombaton már kora reggel utaztunk) szerintem mindannyian kihoztuk a maximumot. Reggel befejeztük és prezentáltuk a rövid videóinkat, majd ki-ki ment a saját csoportjával. Voltunk bowlingozni, bevásárolni a hazaiaknak, enni egy jót, miközben végig ott lógott a levegőben a tény, hogy ilyen többször nem lesz.

Attól függetlenül, hogy ilyen rövid idő alatt nem igazán lehetséges örökre szóló kapcsolatokat kialakítani, az, hogy egy hét alatt egyfajta buborékban voltunk, és egymáson kívül nem kommunikáltunk nagyon senkivel, automatikusan közelebb hozott minket egymáshoz. Mindenki rettentően kedves és segítőkész, a város pedig a maga színességével teljesen elvarázsolt bennünket. És még ha ez is volt az egyetlen és utolsó alkalom, hogy találkoztunk, mindenképp életre szóló élményt és tapasztalatot jelent, amit semmivel sem cserélnék ki.

 Lajos Sára Andrea, III.B