Karácsonyváró hagyományok a Felvidéken
Projektnap az alsó tagozaton
Advent egyenlő várakozás. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk”.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És készülődtünk is rá, a magunk módján: apróságokkal, rajzzal, kézimunkával és igen, azzal is, hogy megpróbáltunk kicsit jobbak lenni. Mert valahogy éreztük, hogy nekünk is adnunk kell, bele kell tennünk valamit a legbensőnkből ahhoz, hogy eljöjjön az igazi karácsony.
És el is jött.
Vajon most, felnőttként is elmondhatjuk ezt? A rengeteg készülődésben, lótás-futásunkban a lelkünk egy darabja van, vagy csak a megfelelésvágyunk?
Szerencsések vagyunk mi, tanítók, tanárok, pedagógusok. Mert a gyerekek és a diákok között valahogy könnyebben megőrződik az a mód, hogyan is lehet a karácsonyt valóban megélni. Nos, ezért is találtuk ki a kollégáimmal közösen ezt a projektnapot az alsó tagozaton. Azért, hogy a mai gyerekek is megismerjék a régi karácsonyi hagyományokat, szokásokat és hiedelmeket a szülőföldjükön, és reményeink szerint továbbadják és éltessék majd azokat.
Ki-ki kivette a maga részét a munkából. Volt kézműveskedés, készültek a szebbnél szebb ajándékok és karácsonyfadíszek, volt mézeskalácssütés, népi játékok, daltanulás, sültalmafogyasztás, és készült prezentáció is a hagyományokról. A legkisebbeknek, az elsősöknek is sikerült meglepetést okozniuk: készítettek egy csodálatos betlehemes játékot, amellyel minden osztályba bekopogtattak Jolika néni vezetésével (természetesen az aktuális járványügyi előírásoknak megfelelően, szigorúan csak a küszöb elött maradva).
És mégis: most nem a kollégáknak köszönném meg a gondos készülődést és a fáradalmakat, hanem nektek, tanulóink, kedves gyerekek! Köszönöm, hogy veletek, általatok meg tudjuk élni az ádventi vágyakozást a valódi karácsonyra, és igen, azt is, hogy általatok kicsit jobbak tudunk lenni!
Áldott karácsonyt kívánunk minden „duccás” gyermeknek és felnőttnek!
Pék Jutka tanító néni