2023-2024

Idén sem maradt el a fordítói verseny

A görög isten, Hermész nevét viselő fordítói versenyünk 2023. szeptember 26-án, az európai nyelvek napján a második születésnapját ünnepelte. A megmérettetést bevállaló tanulóink egy-egy szöveg fordítására, egy másik nyelvbe történő átültetésére vállalkoztak. 

A 41 jelentkező (11 az alapiskola 8-9. évfolyamából, 30 a gimnáziumból) bennünket, szervezőket is meglepett. A szövegfordításhoz nem elég egy bizonyos szintű nyelvismeret. A fordítónak meg kell értenie a szöveget, emellett viszont tudnia kell egy kicsit az eredeti alkotó fejével gondolkodni, nyelvi szempontból leleményes lenni, a saját egyéniségét is megvillantani, ismerni a helyesírás csínját-bínját, kerülni a közhelyeket, a laposságot, egyszóval keményen helyt kell állnia több fronton is. Főként a gimnazisták bizonyították, hogy mind az anyanyelvük, mind a választott idegen nyelvek (angol, német, spanyol, szlovák) mélységeinek elég komoly birtokosai. Ezt a tudást nem (csak) a tanítási órákon szerzik meg, hanem sok-sok könyv elolvasásával, szövegalkotással, zenehallgatással, filmnézéssel. A zsűrinek (Juhász Katalin, Izsák-Boda Bianka, Juhász László, ill. az iskola nyelv szakos tanárai: Fónod Marianna, Gazdík Krisztina, Kiss Helga, Rogers Gabriella, Szabó Andrea, Varga Emília) idén sem volt könnyű dolga, három szempontot figyelembe véve kellett értékelnie a szövegeket. 10 kategóriában 41 fordítás született, a legnépszerűbb az angolból magyarra történő „nyelvátültetés” volt, 7 tanuló választotta. Három gimnazista (Biháryová Bianka, Lajos Ráchel Anna, Frigula Bianka) két kategóriát is bevállalt, gondolva, ha lúd, legyen kövér. A gimnazista I.A osztályból érkezett a legtöbb versenyző, a mezőny negyedét ők alkották. A maximális 90 pontból a negyedikes Kiss Bálint Béla érte el a legtöbbet, 82-t. 

A kis statisztika után jöjjenek az eredmények:

AI magyar – angol

  1. hely Ádám Emma 8.A
  2. hely Schlosser Imre 9.A

AI angol – magyar

  1. hely Baráth Bence 9.A
  2. hely Nemes Máté 9.A
  3. hely Barak Ráchel 9.A

AI szlovák – magyar

  1. hely Száraz Júlia 9.A
  2. hely Násali Viktória 9.A
  3. hely Veres Viktória 9.A
  4. hely Antal Anna 8.A

AI magyar – szlovák

  1. hely Dudás Adél 9.A
  2. hely Nagy Klára Lota 9.A

G magyar – angol

  1. hely Vojtek Márton III.A
  2. hely Ötvös Sebastian III.B 
  3. hely Szőcs Ákos IV.B
  4. hely Lajos Ráchel Anna III.B

G angol – magyar

  1. hely Kiss Béla Bálint IV.A
  2. hely Dávid Dóra II.B
  3. hely Urban Sára I.A

G magyar – szlovák

  1. hely Biháryová Bianka II.A
  2. hely Agócs Ákos I.A
  3. hely Szőcs Kinga I.A

G szlovák – magyar

  1. hely Écsy Eszter I.A
  2. hely Piaček Gáspár IV.B
  3. hely Visnyai Vivien III.B

G német – magyar

  1. hely Gőgh Leona IV.B
  2. hely Kvasnica Tamara II.A
  3. hely Piaček Alma II.A
  4. hely Hegyi Eszter II.B

G spanyol – magyar

  1. hely Biháryová Bianka II.A
  2. hely Popálená Izabella II.B
  3. hely Frigula Bianka III.B

A díjátadásról senki nem távozott üres kézzel, hiszen az oklevél vagy emléklap mellé az 1. helyezettek könyvet vagy könyvutalványt vehettek át iskolánk igazgatónőjétől, Morvay Katalintól, a 2-3. helyezettek egy-egy doboz bonbonnak, a többiek tollnak örülhettek. 

Bízunk abban, hogy a következő tanévben a verseny folytatódni fog, a 3. évada legalább ilyen sikeres lesz, és talán a résztvevők közül kerülnek ki a jövő remek fordítói, tolmácsai. Horváth Viktor szavai álljanak itt végszóul: „A fordító nem szavakat, hanem kultúrát fordít. Bár teljesíthetetlen, de törekedni kell rá.“ Így legyen!

Iró Erzsébet

A rovat cikkei

Ezt olvasta már?
Bezárás
Back to top button