Elballagtunk…
Péntek 13.! Babonás, sokak által rettegett dátum… Iskolánk idei végzőseinek mégis meg kellett barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy az utolsó gimis évük két legfontosabb ünnepsége, a szalagavató és a ballagás is péntek 13-ára esett.
Fergeteges szalagavatónk rácáfolt a dátummal kapcsolatos negatív várakozásra, így bíztunk abban, hogy a ballagásunk is lezajlik gond nélkül. Bár amikor a csütörtök délutáni konferencián a tanári szoba ablakán keresztül a tanári kartól elköszönő diákokkal együtt kétségbeesetten bámultuk az ömlő esőt, úgy tűnt, ez a péntek 13-a nem lesz számunkra szerencsés. Aztán pénteken bebizonyosodott, hogy szeretnek minket az égiek: még a napocska is be-bekukkantott az udvarunkba az ünneplő tömegre!
A harmadikosoknak köszönhetően ötletesen feldíszített osztályokban tartottuk meg az utolsó osztályfőnöki órát, amely még soha nem bizonyult ilyen rövidnek, mint most: annyi mindent szerettünk volna még egymásnak elmondani! De 11-kor megszólalt számunkra utoljára a csengő, és felcsendült a Gaudeamus igitur. Szépen szólt az ének, a menet lassan haladt, gyűltek a virágok, a sok-sok szeretetteljes, néha kicsit könnyes pillantás csak növelte meghatottságunkat.
Az udvarra leérvén elkezdődött az ünnepség, amelynek első szónoka, a harmadikosok és a többi Duna utcán maradó diák nevében megszólaló Cséfalvay Dániel jó érzékkel állította meg a szemekből már-már kicsordulni készülő könnyeket, és változtatta az elérzékenyülést nevetéssé, hiszen egy slam poetry segítségével összegezte, minek mondanak ballagóink a mai nappal „viszlát”-ot, és mi az, ami ezután vár reájuk.
A negyedikesek nevében búcsúzó Kováts Orsolya Sára szavait hallgatva biztosan az összes ballagó azt gondolta magában: a szívemből szólsz, Orsi! Diáklányunk hol humorosan, hogy kicsit elérzékenyülve idézte fel mindazt, ami mögöttünk van, mondott köszönetet a tanároknak, a szülőknek, a diáktársaknak.
A legmeghatottabb, legelcsuklóbb hangú beszédet a ballagási ünnepségen általában a szülőket képviselő szónoktól halljuk, hiszen kisfiukat, kislányukat szép ifjú hölgyként és úrként a ballagók között nézve kell beszélniük az érzéseikről. Most sem volt ez másként: Haraszti Ildikó szavakba öntötte azt az otthonról jövő odafigyelést, szerető gondoskodást, amit mi osztályfőnökként a négy év alatt egyfolytában éreztünk osztályunk diákjainál.
Ezután következett Morvay Katalin igazgatónő ünnepi beszéde, és ha azt gondolná a kedves Olvasó, hogy ekkora már mindenki fáradtan és meggyötörten csak az ünnepség végét várta, nagyon téved! Az igazgatónő ugyanis néhány, a ballagásra mint ünnepi eseményre vonatkozó általános gondolat után először a két osztályfőnöktől köszönt el egy-egy szép, személyre szóló idézettel, majd következett a diákok név szerinti bemutatása, amely nem nélkülözte a dicséretet, az elismerést, de a kedves humort sem. Ennek köszönhetően – miután még a negyedikben kiváló eredményeket elért diákok megkapták a szokásos jutalomkönyveket – jó hangulatban fejeződött be az ünnepség.
Szeretnénk megköszönni a harmadikosoknak és osztályfőnökeiknek a rengeteg munkát, amelyet azért végeztek, hogy a ballagásunk tökéletes legyen! Köszönjük a sok szeretetet, ami ezen a napon áradt felénk, a diákok magunkkal viszik mindazzal együtt, amit ebben az iskolában kaptak. Még egyet kérünk: szorítsanak nekünk az érettségin!
Kulcsár Mónika
https://www.facebook.com/MTAG.Duna.utca/videos/1099661923406012/
