Bronz- és aranyeső hullott a Duna utcán
2020. október 26-án rendhagyó módon, az online térben valósult meg az Edinburgh Hercege Nemzetközi Díj (DofE) sikeres szlovákiai abszolvenseinek megünneplése.
Elszánt DofE-sainkat a korona sem állította meg
A március elejétől tartó rendkívüli helyzet rendhagyó megoldásokat, módosításokat követelt országszerte a programba bekapcsolódó fiataloktól, valamint vezetőiktől, mentoraiktól egyaránt. Azonban sem a nehezített körülmények, sem a sokszor kilátástalannak tűnő helyzet nem tántorította el azt a számtalan diákot, akiket az ünnepélyes, virtuális térben megvalósuló ceremónián DofE-s hősökként emlegettek.
Ha Mohamed nem mehet a hegyhez…
Az ország több pontján megtartott díjátadó ünnepségek helyett a Pozsonyban székelő nemzeti iroda lelkes munkatársai ültek autóba és hordták szét az okleveleket, valamint a díjakat, hogy – az óvintézkedéseket szigorúan betartva – átadják azokat az iskolákban, szabadidőközpontokban őket váró koordinátoroknak. Tizenkét nap leforgása alatt kb. 2500 kilométert tettek meg országszerte, és több mint 140 szervezetet látogattak meg.
A számok magukért beszélnek
Igaz, hogy a programba jelentkezők egy része menet közben sajnos feladja, viszont a sikertörténetek száma Szlovákiában ebben az évben meghaladta az 1400-at! Az eredményes DofE-abszolvensek csapata 2020-ban 1048 bronz, 335 ezüst és 35 arany szinten végző elhivatott fiatallal bővült, akik közül öten a Duna utcai gimnázium diákjai, név szerint Gyurkovics Gergő, Horváth Edina, Manczal Miriam, Németh Dóra és Vician Borbála. Ami pedig (ha egyáltalán lehetséges) még nagyobb büszkeséggel tölt el bennünket, hogy hárman közülük nemcsak bevállalták, hanem valóban hősiesen végig is küzdötték az arany fokozatot. A küzdelem pedig semmiképp sem idézőjeles, ugyanis rendkívüli elszántságot, fegyelmet, odafigyelést és motivációt igényel, hogy valaki másfél éven keresztül valóban kitartson. A program ugyan teljes mértékben önkéntes alapú, célja pedig elsősorban az önfejlesztés, mindazonáltal a legnagyobb buktatója leggyakrabban a rendszeresség hiánya. Meséljenek azonban helyettem inkább volt negyedikes diákjaink, friss DofE-s hőseink.
„Talán a legfontosabb, amit a DofE adott nekem, az az, hogy soha ne adjak fel semmit, hogy mindig lássak egy kis reményt még a legkilátástalanabb helyzetekben is. Bevallom, sokszor éreztem úgy, hogy semmi esély arra, hogy befejezzem, és mégis sikerült, megcsináltam!“
Németh Dóra, bronz
„Számomra a programba való bekapcsolódás megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy olyan területeken fejlesszem magam és olyan dolgokat próbáljak ki, amiket azelőtt csak szerettem volna, de nem volt kellő motivációm. A programon belül 6 hónapig tanultam pluszban németül, önkénteskedtem és sportoltam is. Örülök, hogy egy oklevél és jelvény formájában elismerik a munkám, viszont a legjobb az egészben, hogy tényleg fejlődtem, és hasznos tapasztalatokra tettem szert. Aki csak teheti, vágjon bele!“
Gyurkovics Gergő, bronz
„Úgy gondolom, hogy mindenki maga dönti el, evez tovább egy langyos tóban, vagy kimerészkedik a hideg tengerre. Hát én nekivágtam a kalandos útnak. Kiszakítottam magam a komfortzónámból annyira, hogy sokszor megfordult a fejemben, „evickélj inkább vissza!!”. A végén megkérdeztem magamtól, „megérte”? A választ pedig a tengerről jövő szél súgta meg: Igeeen.”
Manczal Miriam, arany
„Számomra a DofE egy kihívást jelentett, lehetőséget kínált a fejlődésre olyan területeken, amelyek érdekelnek, de még addig nem szántam rá magam, hogy foglalkozzam velük. Motivált abban, hogy rendszeresen, kitartóan csináljam, és ezzel elérhessem a kitűzött célokat.”
Vician Borbála, arany
Szabó Andrea (DofE-vezető)
