Ázsoth Réka – újságíró

Vidékről kerültél fel Pozsonyba, a gimnáziumba. Mennyire volt könnyű a beilleszkedés?

Bevallom őszintén, az elején nagyon féltem, hogy nem tudok majd beilleszkedni. Sokat segített, hogy az új osztálytársaim közül meglehetősen sokan voltak Bélvata, a falum környékéről. A reggeli és délutáni buszos utak összekovácsoltak bennünket. Így utólag visszagondolva az öltözős beszélgetések voltak azok, amik elindították azt, hogy jó közösséggé váljunk. A mag még most is megmaradt, négy évvel az érettségi után olyan tíz-tizenketten évente háromszor összejárunk. Szerintem ennyi idő után ez ritkaság, és ami a legfontosabb, mindig van miről beszélgetnünk.

Milyen nyomot hagyott benned a gimnázium?

Nem bántam meg, hogy ezt a gimnáziumot választottam, remek tanáraim voltak, jó barátokat szereztem.

Nem bántam meg, hogy ezt a gimnáziumot választottam, remek tanáraim voltak, jó barátokat szereztem. Miután újra Pozsonyba kerültem, döbbentem rá, hogy mennyire hiányzott a város, az iskola környéke. Szerencsém van, hogy ismét itt lehetek, még ha pár utcával odébb is.

Budapesten végezted el az egyetemet. Határon túli magyarként milyen benyomások értek?

Mielőtt Pestre kerültem, többen mondták, hogy éreztetni fogják velem, külföldi vagyok. Ez így is volt, de pozitív értelemben. Számomra meglepő volt, hogy meglehetősen sok szlovákiai magyar tanul Budapesten, tehát nem számítottam egzotikumnak. Úgy éltem át az ottlétet, mint egy rokonlátogatást. Elutaztam, vendégül láttak, majd hazatértem. Szép volt, kellett ez a tapasztalat, de engem hazavártak. Jó érzés, hogy a szüleim minden döntésemet támogatták. Nem hitték, hogy hazajövök, mégis elengedtek.

Miért döntöttél egy magyarországi egyetem mellett?

Már az egyetem előtt tudtam, hogy Budapesten szeretnék tanulni. Vonzott a város, a színház és kultúra sokszínűsége. A Károli Gáspár Református Egyetemet, ahol tanultam, pedig azért választottam, mert úgy gondoltam, itt az elméleti és gyakorlati tudás mellett még valami pluszt, erkölcsi értéket is kaphatok. Az meg külön meglepetés volt, hogy egy családias környezetbe csöppentem, ahol a tanárok tudják a diákok nevét, sőt azt is, hogy honnan érkeztek. Arról meg nem is beszélve, hogy többségük a maga területén szaktekintély, hálás vagyok, hogy megismerhettem őket.

Hogyan indult az újságírói karriered – pályád?

Az egyetemen nyári gyakorlatokra kellett jelentkeznünk. Szerencsére nem csak a kijelölt helyek közül választhattunk. Mivel tudtam, hogy haza szeretnék jönni, ezért úgy döntöttem, itthon nézek gyakorlat után. Már februárban elkezdtem a keresést. Azt gondoltam, hogy több helyről visszautasítanak. Nem akartam májusban, a vizsgák között azzal foglalkozni, hogy akkor hova is menjek. A Vasárnap szerkesztőségét kerestem meg elsőnek. Még aznap választ kaptam, hogy szívesen fogadnak. Azt éreztem, egy álmom vált valóra, mely a mai napig tart. Két hetet kellett volna a szerkesztőségben lennem, de nekem annyira tetszett az ottani munka, hogy mikor Cs. Liszka Györgyi, a főszerkesztőnk viccből megkérdezte, nincs-e kedvem augusztusban is maradni, azonnal igent mondtam. Ősszel, Budapestről is küldtem pár írást, majd Csiba Annabella állapotos lett, és nekem ajánlották fel a helyét.

Jelenleg a Vasárnap egyik szerkesztője vagy, a VasárnapLélek melléklet „háziasszonya”. Mennyire áll közel hozzád a pszichológia?

Még alapiskolában, talán hetedikben, arra gondoltam, pszichológus leszek. Később ez a vágy elmúlt. Ezzel a tudománnyal az egyetemen találkoztam újra. Ember és társadalom a pszichológia perspektívájából, szociálpszichológia és családi kommunikáció. Ekkor jöttem rá, hogy ez egy nagyon nehéz szakma, én nem tudnám csinálni, nagyon nagy felelősséggel jár. A mellékletet viszont szeretem, mivel egyfajta tükör, szembesít a mindennapi problémákkal. És talán még utat is mutat.

Hogyan néz ki egy munkanapod?

Minden nap, minden hét más. Ezért számomra ez a világ legjobb munkahelye. Nem lehet, vagy nagyon nehéz belefásulni, mindig kreatív. Szerdánként van szerkesztőségi gyűlésünk, ahol értékeljük a kedden megjelent számot, megbeszéljük, hogy a következő hetekben mi fog megjelenni. Csütörtökön van lapzárta, ekkor futunk be a célba. A többi napon készítjük az anyagokat. Begyűjtjük a szerzőktől, megszerkesztjük, sajátokat gyártunk.

Az újságírásnak mely további területei vonzanak? Avasd be az olvasókat a terveidbe!

A tervem pedig az, hogy minél tovább itt maradhassak, és azt csinálhassam, amit szeretek.

Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de azokat a rovatokat örököltem, melyeket egyébként is választottam volna. Világ, hisz szeretek utazni, világot látni. Fiatalos, ez a téma közel áll hozzám, mivel nagy témát ölel fel, sok mindenről lehet itt írni. Család, ami az egyik legfontosabb az életben. Csupa olyan rovat, ami érdekel. A tervem pedig az, hogy minél tovább itt maradhassak, és azt csinálhassam, amit szeretek.

Milyen jó tanácsokkal látnád el a még szárnyaikat bontogató újságírójelöltjeinket?

Először is jelentkezzenek gyakorlatra, mert ott nemcsak remek tapasztalatot, hanem kapcsolatokat is szerezhetnek. Ha bejutottak egy jó helyre, mutassák meg, mi mindent tudnak, ötleteiket ne fojtsák magukba. Végül, de nem utolsó sorban, olvassanak. Főleg szépirodalmat, hisz ezzel fejlődik az íráskészség, bővül a szókincs, és nem mellékesen kellemes időtöltés.

Másképp írnak, más a megítélésük a női újságíróknak?

Ezt nagyon nehéz megállapítani, erre én nem is tudok válaszolni. Viszont az egyik tanárom azt mondta, hogy a nők empatikusabban nyúlnak egy-egy témához, míg a férfiak inkább tárgyilagosabbak. Hogy igaz-e nem tudom, mivel nálunk mindig más, mindig új témák kerülnek feldolgozásra.

Köszönjük a válaszokat!