A holokauszt és mi
Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Iskolánk immár ötödik alkalommal kapcsolódott be a Krókusz Projektbe, amely e borzalmas történelmi tragédia gyermekáldozataira emlékeztet minket. Épületünk előkertjében kibújtak a földből a novemberben elültetett krókuszhagymák, a három “krókuszcsoportunk” pedig az online oktatás keretében is megemlékezett a világnapról – a nyolcadikosok rendhagyó történelemórájáról írt beszámolót Demcsák Edit, a csoport vezetője. Kollégánk, Borka László, az egyik gimnazista csoport mentora pedig egy online konferencián is részt vett arról, hogyan lehet a témát megfelelő érzékenyítéssel, interaktív módon közelebb hozni a diáksághoz. Olvassák el a megemlékezésről és a konferenciáról írt tanári beszámolókat, nézzék meg a képeket, és emlékezzenek velünk!
“Rendhagyó történelemóra keretében emlékeztünk meg a 8. osztály tanulóival a holokauszt világnapjáról. Nagyon érzékeny téma lévén nem volt könnyű beszélni róla, de fokozatosan megnyíltak a gyerekek. Az óra mottójaként a „Felejteni lehet, de elfeledni soha” gondolatot választottam.
Előzőleg több rövid videót tekinthettek meg tanulóink: az auschwitzi koncentrációs táborról, annak felszabadításáról és egy holokauszttúlélő visszaemlékezéseiről. Beszélgetésünket a látottakból indítottuk, a tanulók megrázónak és szomorúnak tartották mindazt, amivel szembesültek. Különösen drasztikus cselekedetként maradt meg egyikük emlékezetében az a jelenet, amelyről a túlélő Erzsike néni mesélt: egy zsidó lány füléből szinte kiszakították az arany fülbevalót, mivel nem tudták azt szépszerével kikapcsolni. Másikuk elmondta, ő már ötévesen látott több ilyen felvételt, de most sokkal jobban megrázta őt, mint gyermekként. Volt olyan diáklány, akit a látottak még órákig foglalkoztattak, a hatásuk alatt volt.
A tanulókban a videók megtekintése közben természetszerűen olyan kérdések merültek fel, mint pl. miért történt mindez, hogyan érezhették magukat a szabadságuktól megfosztott, rettegésben élő rabok, és hogyan lehetett mindezt túlélni? A lehetséges válaszokon elgondolkodtak. Meglepetéssel hallgatták, hogy a túlélők nem lettek gyűlölködők, sőt ellenkezőleg: a jóság, a kedvesség lett sokuk életfilozófiája. Saját családjuknak is ezeket az értékeket adták tovább. Emlékeik pedig, bármennyire is el akarták felejteni azokat, vagy rabszámukat karjukból kioperáltatni, lelkük mélyén, álmaikban tovább kísértettek. Az egyik nyolcadikos megemlítette, ő nem gondolta volna, hogy valakik ezeket az eseményeket nem hiszik el, vagyis tagadják a holokausztot. Véleményük szerint azért kell ezekről a szörnyű tettekről tudni, beszélni, hogy soha többé ne fordulhassanak elő, hogy ember emberrel ehhez hasonló kegyetlenkedéseket ne kövessen el a jövőben. Egyetértettek abban, hogy mindezek oka lehet a gyűlölet, a másság elutasítása, a kirekesztése és megkülönböztetése egyes társadalmi csoportoknak (példának hozták fel napjainkban a homoszexuálisok helyzetét).
Megegyeztünk az óra végén a gyerekekkel, hogy a közeljövőben közösen megnézzük „A csíkos pizsamás fiú” c. filmet, amelynek eredeti könyvváltozatát az egyik osztálytársuk ajánlotta figyelmükbe. A beszélgetést egy túlélő megszívlelendő gondolatával zártuk: „A gonosz diadalához elég, hogy a jók tétlenek maradjanak.” (Demcsák Edit)
“2021. január 23-24-én a Centropa Hamburg és az Institut Terezinske iniciativy (ITI) online webináriumot szervezett “A holokauszt és mi” címmel. A körülbelül 50 résztvevő – tanárok, történészek, kutatók, szemtanúk – három országból (Csehország, Németország, Szlovákia) érkeztek a virtuális konferenciára. Az első napon a résztvevők megismerkedhettek a Centropa adatbázisával, az ITI tevékenységével, megtekintették Dagmar Liebl túlélő visszaemlékezései alapján készült rövidfilmet és betekintést nyerhettek néhány, diákok bevonásával megvalósított projekt kulisszái mögé. Az online konferencia előadásait csoportfoglalkozások színesítették, amelyek során a résztvevők megbeszélhették tapasztalataikat, valamint azt, hogy miként lehet a holokauszt témáját interaktív módon az iskolai oktató-nevelő tevékenység részévé tenni. A konferencia második napján további csoportmunkák és előadások után a program végén bekapcsolódott a hívásba Hanuš Hron, aki a koncentrációs tábori emlékei mellett a kommunizmus éveiben átélt negatív élettapasztalait is megosztotta velünk, majd válaszolt a résztvevők kérdéseire. A szervezők további, hasonló témájú webináriumok megrendezését is bejelentették, amelyekre minden résztvevőt meghívtak.” (Borka László)
