Az ükapa első világháborús naplói és régi magyar ízek – díjnyertes dolgozataink a Palóc Társaság pályázatán

Az idei évben immár 21. alkalommal hirdette meg a Palóc Társaság azt a tanulmányírói pályázatot, amelynek célja a magyarságtudat elmélyítése, a szülőföld iránti hűség erősítése, az anyanyelvi képességek fejlesztése és a tehetségek felkarolása. A díjnyertes pályázatok íróinak megjutalmazására január 22-én, a magyar kultúra napján került sor Budapesten, a Magyarság Házában.

Gimnáziumunkból 2 diák talált egy-egy testhez álló, általuk már korábban is kutatott témát a tíz meghirdetett között. Az etnográfiával foglalkozó Nagy Ádám (III.A) Regélő ízek, magyar ízek címen készítette el dolgozatát, melynek mottójául David B. Agus amerikai orvos megszívlelendő gondolatát választotta: „Bármely hagyományos étrend jobb, mint a mi feldolgozott ételekben dúskáló kultúránk.“ Ezután pedig a kenyértől kezdve a tésztákon, zöldségeken-gyümölcsökön, hús- és tejtermékeken keresztül az ünnepi ételekig áttekinti a hagyományos paraszti magyar konyha finomságait, miközben nemcsak az ételek receptjeivel ismerkedünk meg, hanem belesünk elődeink családi életébe,szokásaiba, emberi kapcsolataiba is. Ádám tanulmányát a következő gondolatokkal fejezi be: „A hagyományos paraszti konyha alkotja a mai magyar gasztronómia alapját is. Pályázatomat a kedvenc, főzéssel kapcsolatos idézetemmel fejezem be – nem tudom, mennyire érvényesíthető ez a múltbeli paraszti konyhára, de a rá épülő modern gasztronómiára mindenképpen igaz, történjen a főzés egy flancos étteremben vagy egy panellakás pici konyhájában: „A főzés könnyű fejet, nyitott lelket és meleg szívet kíván.“ (Paul Gauguin)” Gratulálunk Ádámnak a különdíjhoz, amellyel a zsűri a dolgozatát jutalmazta!

Vojtek Lili családjának birtokában van egy kincs: az első világháborút megjárt ükapának, Éliás Sándornak a szerb és az olasz fronton írt két naplója. Lili ezért választotta a tíz téma közül a Hova tűnt a sok virág? – A „nagy háború” emlékei családunkban címűt, és dolgozta fel egy tanulmányban e két fontos forrást, melyek valójában az „oral history” kategóriájába tartoznak, csak éppen írott formájúak. Olvassunk csak bele a dolgozatba, miket is jegyzett le az ükapa a háború azon napjain, amelyek a történelemkönyvekbe is belekerültek véres csaták, fontos országos események kapcsán! 1916-ot írunk: „Ez év októberében Tonezzába kerültek, ahol ükapám nagyon jól érezte magát a körülményekhez képest. Megfőzte élete legjobb tökfőzelékét – írja a naplóban –, amit még aznap meg is evett teljes egészében. Porszem került a gépezetbe, a pénz egyre fogyott, az ellátás akadozott, egyre többször kaptak kávét és száraz kenyeret, esetleg valami maradékot a katonák, ezért is örült annyira az egész tál tökfőzeléknek. És igaza is volt. Az ember nem törődhet mindig csak a háborúval, mit érdekli őt az akkor a közelben zajló 9. Isonzói csata összesen több mint hatvanezer halottja, az átlagember túlélni akar, és a túléléshez tökfőzelék kell és pihenés, valamint rajzolgatás a lövészárokban, amit megzavar a ,,taliány” a bombázásával!”

Folytatva egy másik idézettel a dolgozatból: „Ugyanez év, november 22. Miért is fontos ez a nap? Ükapámnak egész nap fájt a foga, ecetes vízzel borogatta, estére úgy-ahogy el is múlt. Hatkor megérkezett a „minket leváltó negyvenesi fényszóróosztag”. A kártya is előkerült, este kilencig, egészen a takarodóig lórumozott a két osztag. Amúgy meghalt Őfelsége is, ükapám ennyit jegyez fel. Az Osztrák–Magyar Monarchia császára az előző nap, 21-én, 86 évesen tért örök nyugovóra. A hírek lassabban terjedtek abban az időben, ezért az olasz frontra csak másnap jutott el őfelsége halálhíre. Az újságok az egész Monarchia területén fekete címlappal jelentek meg a gyászhír közlésekor. A tisztek rettegtek attól, hogy a „szerettett” császár halála miatt a katonák elvesztik a reményt és a lendületet. IV. Károlyt, a trónörököst minél hamarabb meg kellett koronázni, hogy a lendület ne lankadjon. Állítólag az egész ország gyászolt. Mit ír ükapám? „Amúgy meghalt Őfelsége is.” Valószínűleg nemcsak neki, hanem az összes kiskatonának, sőt akár a tiszteknek is elege volt az elhúzódó háborúból, öldöklésből, a rengeteg vérből, az ártatlanok véréből.”

És mivel fejezi be ez másodikos diáklány az első világégést felidéző ükapai naplók ismertetését? Olyan gondolatokkal, amelyek arról tanúskodnak, hogy nemcsak pusztán feldolgozta a naplókat, hanem levonta a helyes következtetést a háború embertelenségéből a jelen számára: „Európa felett újra vészterhes felhők gyülekeznek. Most, 2016 decemberében elmondhatom, hogy a világ újra megtelt gyűlölettel, kiközösítéssel, félelemmel, pont, mint száz éve. Ne engedjük, hogy ezek a borzalmak újra megtörténhessenek velünk! Ne gázoljunk át tűzön és vízen, ne rakjunk hullahegyeket, ne romboljuk le hidainkat, hisz a történelem, bármely véres is, arra van, hogy okuljunk belőle, hogy ne kövessük el ugyanazon hibákat kétszer! Mit tehetek ezért én, a 21. Századi ükunoka? Annyit, hogy ükapámnak a nagy háborúról írt naplóját feldolgozom, hogy általam az általa megfogalmazott múlt a történelem részévé váljon, és elrettentsen a szélsőségektől, amelyek a vérontáshoz vezetnek… Ezért is hadd idézzem még egyszer ükapám pont száz éve írt szavait: ,,Boldog új évet, legalábbis békésebbet, mint az elmúlt volt!”

Gratulálunk, Lili, így kell tanulni a történelemből! És természetesen gratulálunk a 2. helyezéshez is, amellyel a zsűri ezt a kiváló, tanulságos dolgozatot díjazta!

Kulcsár Mónika