2023-2024

Klacso Olivér, a Médiasztár döntőse

Június 10-én rendezték a XV. Médiasztár országos döntőjét Gútán.

Ide három fordulón át vezetett az út: először szlogeneket kellett kitalálni öt tetszőleges, a magyar nyelvet méltató vers alapján, majd történetet írni egy nehezen induló, de jól sikerült napról, végül egy megtalált pénztárca tulajdonosának a viszontagságait kellett papírra vetni. Klacso Olivér, 7. osztályos tanulónak mindezen feladatok olyan jól sikerültek, hogy kategóriájában a legjobb tízben végzett, és meghívást kapott a gútai döntőre. 

A Magán Szakközépiskola falai közt zajló versenyt neves szakmai zsűri bírálta. Az ifjú tollforgatók és fényképészek ismert hazai újságírók és fotóművészek előtt adtak számot tudásukról, tehetségükről. Olivér kategóriájában igényes feladatokkal készültek a szervezők. A versenyzőknek elsőként egy beszámolót kellett írniuk iskolájuk egy napjáról, amikor is az igazgató(nő) átadja a hatalmat a gyerekeknek. Mókás történetek születtek, amelyek többségéből az is kiderült, hogy talán nem is olyan jó igazgatónak lenni… A második feladat egy tudósítás elkészítése volt, amelyben szerepelnie kellett néhány megadott mondatnak, harmadikban pedig egy cikk bevezetőjét, ún. leadet írtak az újságíró-palánták. Mindegyik feladatra 20-25 percük volt, majd írásaikat felolvasták a háromtagú zsűri előtt.

Az értékelésben, a versenyzők méltatásában mind a zsűri, mind a szervezők kihangsúlyozták az olvasás fontosságát. Mert jól írni csak az tud, aki sokat olvas, akinek szavai, gondolatai vannak. Nyitott szemmel és szívvel kell élni, mert „aki az erdő fáitól, a szikláktól, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem fogy ki soha belőlük”. (Mikszáth Kálmán)

Igaz ugyan, hogy kategóriánként csak egy győztest hirdettek, de ezen a napon mindenki győztesnek érezhette magát. Egy napra belekóstolhattak az újságírók munkájába, egy kicsit mindenki médiasztár lett. 

Popély Andrea, magyartanár

A rovat cikkei

Back to top button