2020 perc foci Budapesten
Iskolánk 2013-tól vesz részt a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium szervezésében egy különleges sporteseményen: tanárok, jelenlegi és volt diákok, határon túli partneriskolák tanárai és diákjai, meghívott vendégek minden évben annyi percet fociznak, amilyen évet éppen írunk. Ez év január 9-10-én tehát 2020 percet, azaz közel 34 órát kellett a pályán tölteniük a játékosoknak: csütörtökön 9-kor kezdődtek a mérkőzések, éjszaka is zajlottak, és pénteken az esti órákban fejeződtek be. A tanárok csapata a diákok ellen játszott megállás nélkül. A határon túli diákok, a volt növendékek, a meghívott vendégek (újságírók, volt sportolók) a tanárok csapatában szálltak be küzdelembe. Az idén az érzékenyítés jegyében vak és gyengén látó vendégek is érkeztek a rendezvényre, ők szintén bekapcsolódtak a játékba. A győzelmet a tanárok csapata szerezte meg.
Gimnáziumunkat Urban Péter és Kudlicska Róbert tornatanárok, valamint 3 diáklány, a másodikos Petőcz Dorottya, valamint a negyedikes Árva Evelin és Jankó Mónika képviselte e kevés alvással járó rendezvényen. Rajtunk kívül a határon túlról még a szerbiai Zentáról, illetve a horvátországi Eszékről érkeztek tanárok és diákok. Lányaink szerint nagyon jó élmény volt, még ha fáradtan értek is haza. Reméljük, hogy iskolánk tanárai és diákjai a következő években is bizonyíthatják ügyességüket e remek, rendhagyó sporteseményen.