2022-2023

Téli madárvilág

Az inkluzív csapat által februárban megszervezett foglalkozás középpontjában a madarak, a téli madáretetés állt.  Fő célunk a környezetünkben élő madarak ismertetése és téli gondozása volt. Ezt különböző anyanyelvi, zenei, természettudományi és testneveléshez köthető foglalkozások segítségével vezettük fel a csoportos foglalkozáson. 

A  foglalkozást egy tanulságos mese felolvasásával kezdtük, ezt vezettük át a Kaláka együttes Madáretető c. dalocskájával az alkotásba.  Készítettünk, díszítettünk madáretetőt, melyet később magvakkal is megtöltöttünk. A csapat másik fele aszalt gyümölcsökből füzéreket készített.  A téli madárvédelemmel közben egy rövid prezentáció segítségével ismerkedtek meg a gyerekek. Többen arról is beszámoltak, hogy otthon a családdal is fontosnak tartják a madarak téli etetését. Foglalkozásunkat mozgásos feladatokkal folytattuk a relaxterem segédeszközeinek felhasználásával. Madaras játékok, a madarak mozgásának az utánzása teret adott az összpontosított figyelem fejlesztésére. Természetesen a foglalkozás végén elhelyeztük a madáretetőt és a füzéreket az iskola udvarán található fákra. Közben beszélgettünk a természetben való viselkedés szabályairól is. A madarak minden bizonnyal örültek az ajándékba vitt csemegének, a napraforgó- és egyéb magocskának, ugyanis megfigyeléseink alkalmával láttuk azt is, hogy már pótolni kellett a magvakat. 

 A foglalkozás lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek megfigyeljék a természetet. Hisszük, hogy a foglalkozások segítik a csoportunkhoz tartozó gyerekek szociális készségeinek fejlődését, valamint a társakkal való jobb együttműködést.  Köszönet az inkluzív csapat valamennyi tagjának.

Sill Zsuzsanna, az inkluzív csapat vezetője

A rovat cikkei

Back to top button