2025-2026

Sportnap a mosonmagyaróvári testvériskolánkban

Október 21-én ellátogattunk Mosonmagyaróvárra, a Kossuth Lajos Gimnáziumba, hogy részt vegyünk a már közel 25 éves múltra visszatekintő hagyományos sportnapunkon. Az iskola igazgatónője kedvesen fogadott bennünket, és elmondta, hogy ez az esemény már akkor is létezett, amikor a mostani diákok még meg sem születtek. A program részeként a két iskola diákönkormányzata is találkozott, hogy tapasztalatot cseréljenek és közösen ötleteljenek a jövőbeli együttműködésekről.

A délelőtt folyamán párhuzamosan két mérkőzés zajlott: a lányok floorballban, a fiúk pedig kosárlabdában mérkőztek meg egymással. A lányok az iskola tornatermében küzdöttek, de ezúttal sajnos nem sikerült a győzelem, hosszú idő után vereséget szenvedtek. A fiú kosárcsapat viszont az UFM Arénában nagyszerű teljesítményt nyújtott, és végül 11 pontos győzelmet aratott.

A lányok labdarúgó-mérkőzésére szintén az Arénában került sor, ám ezúttal sem tudták legyőzni ellenfelüket. A nap egyik legjobban várt eseménye a fiúk labdarúgómeccse volt, amely az iskola többi diákját is a csarnokba vonzotta. A szurkoló diákok hangosan, dobbal biztatták csapatukat. A hazaiak az első félidőben megszerezték a vezetést, amit sokáig meg is őriztek, ám a pozsonyi gárda hatalmas küzdelem árán, mindössze 16 másodperccel a lefújás előtt egyenlített. Így a mérkőzés 1–1-es döntetlennel zárult.

A sportos nap végén közös ebéden vettünk részt, majd egy rövid városnézés után indultunk haza.
Köszönjük mindazoknak a diákoknak, akik lelkiismeretesen képviselték iskolánkat, és hozzájárultak a jó hangulatú, emlékezetes naphoz! Mosonmagyaróvári barátainkat tavasszal szeretettel várjuk Pozsonyba! 

Urban Péter testnevelő tanár

A rovat cikkei

Back to top button