2023-2024

Rendhagyó zeneórák

Hogyan nyerjünk meg a klasszikus zene ügyének egy osztálynyi kamaszt? Erre a kérdésre keresem a választ minden órára való előkészület közben. 

A  zenei és a művészeti nevelésnek  fontos szerepe van diákjaink  életében.  A régebbi korokban is kiemelkedő szerepet játszott az oktatásban, sőt, hittek a művészetek jellemformáló és egészségfejlesztő erejében. Napjaink fejlett  társadalma sajnos nem tartja ilyen fontosnak  a zenei-művészeti nevelés által nyújtott lehetőségeket. A probléma azonban más oldalról is megközelíthető: talán maga a zenei és a művészeti oktatás  sem képes megújulni. Az alapiskolában  már csak heti egy órában tanulnak éneket, zenét  a gyerekek, a kilencedik osztályban  már nincs is  zenei nevelés mint  tantárgy.  Pedig mai világunkban a gyermekek nagy többsége számára a klasszikus zenével történő megismerkedés egyetlen lehetőségét az iskolai zeneórák jelentik. Ezek feladata és felelőssége tehát, hogy a klasszikus zene által közvetített értékek valamiképpen mégis eljussanak a fiatalokhoz.

Az idei tanévben az órákon kívül a zenei szakkör keretén belül is lehetőség adódott az ének és a klasszikus zene szeretetét népszerűsítő foglalkozásokra meghívni a tanulókat. 

A közös éneklés öröme, az első szárnybontogatás az elsős gimnazistákkal kezdődött, amikor lehetőség nyílt A tizenötödik c. musical szereplőivel, budapesti művészekkel való közös éneklésre.  A mű záródalát adták elő együtt a diákok és a színészek.  Az iskolai beiratkozás alkalmával a jövendő elsősöket köszöntöttük a Sulidallal. Az énekcsoport oszlopos tagjai a 3. A-ból és B-ből kerültek ki, a felső tagozatról az 5. B osztály tanulói a legaktívabbak. Az órákon gyakran foglalkozunk komolyzenei művek feldolgozásával projektek formájában. Ez a munkaforma erősíti az osztályon belüli kapcsolatokat is.  Kiemelkedő projektünk az Állatok farsangja c. mű feldolgozása volt, melyben a negyedikesek nagyon kreatívan dolgoztak. Prokofjev Péter és a farkas, valamint Vivaldi Négy évszak c. művének feldolgozásában pedig az 5. A és B tanulói voltak rendkívül ügyesek. Készültek rajzok, animációk, képregények, kifestőfüzetek, és a Prokofjev-mű rapp műfajában való feldolgozását is meghallgattuk. A közös éneklés mellett sikeresen dolgoztuk fel az egyes zenei korszakokat is. A folyosókon található faliújságokon is láthatók a tanulók munkái. 

A tanév lezárásaként egy komolyzenei vetélkedőt tervezünk „Zene az kell – barangolás a komolyzene birodalmában” címmel. Az osztályokat képviselő 3 tagú csapatok már nagyon lelkesen készülődnek, június 19-én, a vetélkedő napján pedig összemérik majd erejüket, tudásukat.

Sill Zsuzsanna, a zenei nevelés tanára

A rovat cikkei

Back to top button