2024-2025

Itt a farsang, áll a bál – a hagyományos Duna utcai diákbál idén is tarolt

Ha farsang, akkor gimis diákbál – mondjuk a „Duccán“ a félév vége felé közeledve, és ez idén sem történt másképp. A karácsony előtti, valamint a jegylezárással teli januári hetek alatt mi, a harmadikosok nem csupán az átlagunk csinosítgatásával foglalkoztunk: a mi feladatunk volt a diákbál szervezése is.

Január 30-a egy rövid tanítási napból állt, aztán mindenki sietett haza készülődni, majd vissza, ugyanis a helyszín, a pozsonyi Dancehaus feldíszítése a szervezőkre várt. Idei témánk, az Oscar-gála alapján piros, fekete és arany dekorációba borult a terem, az asztalok és a polaroidképekre szolgáló fotófal is.

Vendégeink fél öttől kezdtek el szállingózni, így az ötórai ünnepélyes megnyitóra mindenki megérkezett és elfoglalta a helyét. Először a konferansziék, Čerňanská Tímea és Silló Dominik üdvözölték a vendégsereget, majd Morvay Katalin igazgatónő beszéde hivatalosan is megnyitotta a bált. Ezt a harmadikosok nyitótánca követte Janda Zalaba Andrea tanárnő felkészítésében – fergeteges produkciójuk mindenkiben meghozta a táncolás iránti kedvet, és a parkett csakhamar megtelt a mulatozó diákokkal.

A finom vacsora és desszert után sor került a bálkirályok és -királynők táncára, a produkciójukat pedig a diáksereg anonim szavazással értékelte. A nyerteseknek járó korona idén Vitáloš Eszter és Csémi Máté fejére került, a győztes páros pedig kalotaszegi táncokkal kápráztatott el bennünket.

A jó hangulatú táncblokkok és a fotófalnál készülő képek mellett a következő programpont az előző évi sporteredmények kiértékelése és az Év Sportolója cím átadása volt. A lányok közül Klenovčan Barbora, a fiúknál pedig Zajac Tamás bizonyult a legsikeresebbnek, innen is gratulálunk nekik.

Következhetett az este fénypontja és egyik legjobban várt eseménye, a tombolahúzás: a szerencsés nyertesek között több mint hatvan ajándék lelt gazdára, köztük a fődíj, az igazgatói szabadnap is. Elfogytak a nyeremények, így folytatódhatott a fergeteges buli, ahol együtt ropta a táncot diák és tanár.

A diákbál este 11-kor zárta kapuit, a vendégek pedig kimerülten, de boldogan indultak haza. Szervezőként a mi feladatunk volt a buli utáni pakolás és takarítás, de a szórakozással eltöltött órák után ez sem szeghette kedvünket.

Reméljük, mindenki jól érezte magát az idei diákbálban, nagyot bulizott, és méltó módon ünnepelte meg az első félév munkáját. Nagyon örültünk a dicsérő szavaknak, amelyeket diáktársainktól kaptunk, és amelyek bizonyítják számunkra, hogy munkánk sikert aratott. Véget ért a félév és véget ért a diákbál is, mi pedig újult erővel vetjük bele magunkat mindabba, amit a tanév második fele hoz nekünk!

Dávid Dóra, III.B

A rovat cikkei

Back to top button