2025-2026

Hajótervezés 3D nyomtatóval

Egy különleges, a Zsolnai Egyetem informatikai kara által harmadik alkalommal meghirdetett 3D tervezési versenyen vettem részt március 27-én, ahol a feladat nem csupán kreativitást, hanem mérnöki gondolkodást is igényelt: olyan hajómodellt kellett megtervezni, amely minél nagyobb terhelést bír el süllyedés nélkül.

A verseny reggelén vonattal indultam a helyszínre, ahová nyolc órára kellett megérkezni. A regisztrációt követően beengedtek minket a versenytérbe, ahol a rendezvény házigazdája, Lukáš Čechovič ismertette a nap programját és a megoldandó feladatot. Ezután minden versenyző elfoglalta a saját munkaállomását, amelyen egy-egy 3D nyomtató is rendelkezésre állt. A feladat lényege az volt, hogy egy vízen úszó, minél nagyobb súlyt elbíró hajómodellt tervezzünk meg digitálisan, majd ki is nyomtassuk azt. A tervezésre, a nyomtatásra és a prezentáció elkészítésére körülbelül két és fél óra állt rendelkezésre — feszített, de izgalmas tempóban telt a délelőtt.

Az időlimit lejárta után minden résztvevő a bizottság előtt, szlovákul mutatta be modelljét: ismertette a tervezési folyamatot, az előnyöket és a hátrányokat. Ezt követte a döntő próba: a kész 3D modelleket vízbe helyezték, és egyre nagyobb súlyokat raktak rájuk, hogy meghatározzák az elsüllyedési határt.

A többi résztvevő mind olyan szlovák tannyelvű szakközépiskolából érkezett, ahol az Autodesk Fusion önálló tantárgy — számomra ez a verseny ezért különösen nagy kihívást jelentett. Ennek ellenére büszkén mondhatom: a 11. helyen végeztem, és rengeteg tapasztalattal gazdagodtam.

Bús Zoltán II.B

A rovat cikkei

Back to top button