Fókuszban a lelki egészség és az AIDS elleni küzdelem:
élmények, tanulságok és új perspektívák
November 29-én iskolánkban különleges eseményre került sor, hiszen a lelki egészség és AIDS elleni harc projektnapjának programjai töltötték meg a gimis tantermeket. A hetek óta tervezett napnak két apropója volt: az AIDS elleni küzdelemre fókuszáló Piros szalagok projektben évek óta részt vesz gimnáziumunk, ennek részei a lelki egészségre fókuszáló programok is, e témának pedig ebben a tanévben amúgy is nagy figyelmet szentelünk.
A napot a tornateremben kezdtük, ahol igazgatónőnk, Morvay Katalin nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében kiemelte az ilyen alkalmak jelentőségét, amelyek nemcsak hasznos ismeretekkel gazdagítják a diákokat, hanem szélesítik a látókörüket is. Ezt követően Kulcsár Mónika ismertette az AIDS elleni küzdelem világnapjára (december 1.) kiírt – volt diákjaink: Horváth Edina, Csanda Máté és Cséfalvay András által értékelt – pénzdíjas rajzverseny eredményeit. A helyezettek: 1. Ruggiero Cheyenne III.B, 2. Horváth Julian I.B, 3. Csörgő Emese Alíz IV.B, ő kapta a közönségdíjat is. A tehetséges alkotókat tapsviharral üdvözöltük.
A délelőtt folyamán párhuzamosan zajlottak az osztályokban a különböző előadások és workshopok, amelyek mindegyike más-más izgalmas témát dolgozott fel. Óriási érdeklődést keltett Ágh Dávid, a Légi Pszichoterápiás Központ igazgatójának két előadása. Az „Alámerülés Morpheusz világába” címmel tartott programjában az alvás és álmodás élettani, valamint lélektani jelentőségét mutatta be, különös tekintettel a minőségi alvás mentális egészségre gyakorolt hatására. Ezt követően a „Függőség, avagy a léket kapott hordó” című előadásában a szenvedélybetegségek mögött álló tényezőket és a támogatás lehetséges formáit ismertette.
A Légi Pszichoterápiás Központ pszichológus gyakornoka, Kázmér Réka egy stresszkezelési workshop keretében mutatta be a Jacobson-féle progresszív izomlazítás technikáját. A résztvevők gyakorlati módszerekkel sajátíthatták el, hogyan érhetik el a testi-lelki egyensúlyt.
Kovács Zoltán, a Vándor Láss utazó polgári társulás vezetője a FOMO-jelenséget tárta fel a diákok előtt. Előadásában azt vizsgálta, hogyan hat az állandó online jelenlét és a folyamatos összehasonlítás kényszere a mentális egészségre, és gyakorlati megoldási lehetőségeket is kínált.
Benyó Erzsébet, a BEREK alapítója a stressz hosszú távú egészségügyi hatásairól és a generációkon átívelő mintázatokról tartott lebilincselő workshopot. Egy mesén keresztül illusztrálta, miként érthetjük meg jobban a stressz dinamikáját, és konkrét technikákat ajánlott a stressz hatékony kezelésére.
Győri Zsófia pszichológus „Nézz másképp önmagadra!” című interaktív önismereti foglalkozása során a diákok kreatív gyakorlatok és őszinte beszélgetések segítségével mélyebben megérthették saját motivációikat és erősségeiket. Eközben gyakorlati önismereti eszközökkel is gazdagodtak, amelyek segítik őket a mindennapokban.
Karim Aziz Dávidot, iskolánk volt diákját, a pozsonyi Comenius Egyetem orvostanhallgatóját két előadás megtartására kértük fel: egyrészt az AIDS szerzett immunhiányos tünetegyüttessel kapcsolatos alapvető információkat, fontos és hasznos tudnivalókat osztotta meg diákjainkkal; másrészt az immunrendszer működéséről tartott érthető és informatív előadást „Az immunrendszer titkai: hogyan véd meg minket a szervezetünk?” címmel. A természetes védekezőrendszer alapjairól, a vakcinák működéséről és az immunitás erősítéséről beszélt a figyelmes és érdeklődő hallgatóságnak.
Végh András, szintén iskolánk egykori tanulója, jelenleg a brünni orvosi egyetem hallgatója is két előadással érkezett hozzánk: ő is előadott az AIDS-ről, illetve a nemi és daganatos megbetegedések megelőzéséről beszélt. „Tabuk nélkül” című előadása közérthető és nyílt formában világított rá a fiatalokat érintő fontos egészségügyi kérdésekre.
Czuczor Nóra, a Vekker Műhely Polgári Társulás tagja drámapedagógiai módszerek segítségével invitálta a résztvevőket egy mélyebb önismereti utazásra. Az interaktív gyakorlatok révén a diákok új perspektívákat nyerhettek és jobban megérthették önmagukat.
A projektnap programjai nemcsak tudással és hasznos készségekkel gazdagították a résztvevőket, hanem arra is ösztönöztek, hogy másképp tekintsünk önmagunkra és a világra. A tanulók az előadások és workshopok során rendkívül aktívak és érdeklődőek voltak, ami hozzájárult a nap sikeréhez és az élmények hosszútávúvá válásához. Az előadók és a diákok közös munkája sikeres és emlékezetes eseménnyé tette ezt a napot gimnáziumunkban.
Flaska Réka prevenciós koordinátor, a projektnap főszervezője