Felhívások

Felhívás – XVII. Kulcsár Tibor vers- és prózamondó verseny

 A szó: izzó parázsa igaznak, szépnek

 Vagy meggyújtod másoknak tűznek, fénynek,

 vagy önlelkedben meghal s megemészt.” 

                                                                                              (Kulcsár Tibor)

F E L H Í V Á S

A pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium és az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmánya 2023. november 30-ára meghirdeti a

XVII. KULCSÁR TIBOR VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY-t.

A verseny első évfolyamának meghirdetésekor célunk a szlovákiai magyar irodalom alkotásainak megszólaltatása és népszerűsítése volt, valamint tisztelegni szerettünk volna Kulcsár Tibornak, iskolánk kiváló pedagógusának emléke előtt. 

A versenyt az alapiskolák nyolcadik és kilencedik osztályos tanulói, a négyosztályos gimnáziumok diákjai, a nyolcosztályos gimnáziumok harmadikos és negyedikes, valamint felső tagozatos diákjai, ill. a szakközépiskolások számára hirdetjük meg három kategóriában. Kategóriánként egy-egy iskola maximum két tanulót nevezhet be, a vers és a próza külön számít. Idén a 85 éves Csicsay Alajos, a 80 éves Fülöp Antal, a 75 éves Bodnár Gyula, a 70 éves Barak László, Kövesdi Károly és Strieženec Sándor előtt tisztelgünk.  Ajánljuk, hogy az ő műveik közül válasszanak.

A versenyre az alábbi linken megnyitható űrlap kitöltésével lehet jelentkezni 2023. október 30-ig: 

https://forms.gle/axU7D1q1m2uJmPWG7

Elérhetőségek:      

  • ZŠ a Gymnázium s VJM – Magyar Tannyelvű AI és Gimnázium, Dunajská 13, 814 84 Bratislava
  • e-mail-cím: info@mtag.sk
  • az iskola titkárságának telefonszáma: 02/52964315, 02/52927768

 

 

A rovat cikkei

Back to top button