B. Mánya Ágnes – a meseíró idegenvezető
Vidékről a fővárosba kerülve mely akadályok jelentették kezdetben a legtöbb nehézséget, és hogyan sikerült ezeket eltávolítani, leküzdeni?
Falusi lány vagyok, Szőgyénből származom, és bizony elég nehéz volt megszoknom a rengeteg utazást meg a nagyvárosi mindennapokat. Ráadásul 1989 őszén lettem pozsonyi gimnazista. A szüleim féltek is visszaengedni vasárnaponként, hiszen nem lehetett tudni, hogyan és mivé alakulnak az események. Szerencsére sokan jártak a környékről a gimibe, így mindig akadt útitársam, a kollégiumban meg az osztályban pedig nagyon jó volt a hangulat, úgyhogy rövidesen sikerült megtalálnom a helyem.
Mely Duna utcás tanárra, tanáraira a legbüszkébb, akiktől a legtöbbet tanulhatott akár emberségből is?
Szívesen emlékszem vissza Mag Valériára és Koval Rózsára, mindketten nagyon megértőek voltak, és sokat segítettek a kezdeti nehézségek leküzdésében. A földrajzórák kapcsán Bertha Ilonára és a mindig energikus Kulcsár Mónikára, aki több történelemversenyre is felkészített, és akivel azóta is tartom a kapcsolatot. Az osztályfőnököm Stöszelné Ágh Emma volt, aki féltő gonddal őrködött „lányai“ felett, ugyanis a híres-nevezetes lányosztályba jártam. Stöszel tanárnő mindig odafigyelt arra, hogy olyan helyekre vigyen minket osztálykirándulásra, ahol a szórakozáson kívül „látni“ is lehet. Neki köszönhetően jártam először Bécsben, Sopronban, Debrecenben és a Hortobágyon.
Mi terelte önt a pedagógia felé? Hogyan választott pályát?
Anyukám óvónő volt, gyakran bejártam hozzá az oviba, segédanyagokat készítettem, játszottam a gyerekekkel, és otthon is „tanítónéniskedtünk“a húgommal. Sok minden más is szerettem volna lenni, de a pedagógia mellett tartottam ki a legtovább.
Már fiatal korától az épületek szerelmese. Hogyan váltak ezek az élettelen anyagból készült alkotások életszerűvé az ön számára?
Lehetetlen nem észrevenni őket, hiszen mindenütt ott vannak. Minden település arculatát elsősorban az épületei formálják, és ami szép, az könnyen magával ragadja az embert.
Mely stílustörténeti korszak, ill. épület áll szívéhez a legközelebb?
Leginkább a szecessziót kedvelem, Lechner Ödön épületei az abszolút kedvenceim, közülük is a Kék templom.
Pozsonyban évente néhány alkalommal a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás felkérésének eleget téve idegenvezetést is vállal. Pozsony belvárosának mely része/részei dobogtatják meg leginkább a szívét?
Büszke vagyok rá, hogy középiskolásként ilyen szép, történelmi épületben tanulhattam, és igaz, hogy csak az utcáról, de megmutathatom az érdeklődőknek a sétáim alkalmával.
Több ilyen része is van a belvárosnak: sokak által ismert és látogatott helyek, és olyanok, amelyeket csak a környéken lakók tartanak számon. Érdemes például befordulni a Duna utcával szomszédos egykori Kempelen, ma Klemensova utcába, és megcsodálni az üldögélő bohócfigurával díszített épületet vagy a túlsó végében álló sárgára festett, kedves házikókat.
Három könyve is megjelent már. Mit jelent az ön számára az írás?
Jóleső érzést, hogy letettem valamit az asztalra. Ha a vasárnapi ebéddel teszem ugyanezt, perceken belül nem marad belőle semmi, pedig mennyit dolgozik vele az ember! Az írásaim számomra „bizonyítékok“, hogy hasznosan töltöttem a szabadidőmet.
A Comenius Egyetem Magyar Tanszékének Büszkeségfalán is szerepel. Hogyan emlékszik vissza az egyetemi éveire?
Magyar-történelem szakra jelentkeztem, és boldog voltam, hogy végre azt tanulhatok, ami igazán érdekel. Sok olyan barátságot kötöttem az egyetemen, amely a mai napig tart, és ott kaptam biztatást arra, hogy írjak.
Minek szenteli a szabadidejét? Mivel tud leginkább feltöltődni?
Szabadidőmben írok, olvasok vagy a családommal, a férjemmel és a gyerekeimmel vagyok. Szeretek varrni és a fiammal fúrni-faragni.
Melyek a közeli vagy a távoli jövőre vonatkozó tervei?
Mindig az adott feladatra koncentrálok, és azt igyekszem a lehető legjobban megoldani. Legfontosabb az egészség és az, hogy azok vegyenek körül, akiket szeretek.
B. Mánya Ágnes (1975) a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd a Comenius Egyetem magyar-történelem szakán végzett. Diákévei alatt ejtette rabul a város. Lechner (2014, Pozsonyi Kifli Polgári Társulás) c. rendhagyó mesekönyvében, valamint a szlovák nyelvű Belle Èpoque (2014, Marenčin PT) és az Arcképek és homlokzatok (2015, Kalligram) c. munkájában is a Pozsonyban 1890 és 1914 között alkotó építészekkel, építési vállalkozókkal és az általuk tervezett, kivitelezett házakkal foglalkozik.
Recenziói, tanulmányai és egyéb írásai az Új Szóban, ill. a Vasárnap és az Iskolakultúra c. folyóiratokban jelentek meg.
Érsekújvárott él, az ottani Czuczor Gergely Alapiskola pedagógusa.
