Ami fontos, legyen érdekes
Tetszik, nem tetszik, mindenki, aki bármilyen téren legalább egy kicsit sikeres akar lenni, kénytelen önmagát, a tevékenységét, a közjót, amit képvisel, valamilyen szinten nyilvánosan kommunikálni. A média, legyen bármennyire elmarasztalt, szenzációhajhász, sokszor értékeket figyelmen kívül hagyó, életünk része, a nyilvánosság sokunk számára a továbblépés záloga.
Ha a mai sztárvilágot vesszük alapul, még zavaró is lehetne egy diákverseny „Médiasztár” megnevezése. Pedig semmi baj nincs vele. Aki a médiában sikeres, egyszerűen sztár. Mindegy, hogy egy iskolai újságban, vagy egy nemzetközi kiadóvállalatnál ér el valamit, a maga közösségében sztár. Miért ne lehetne a diákújságírásnak sztárja valaki? Legyen. Ha jól csinálja és ha értékeket is képvisel, akkor megérdemli. Nem furcsa hát, hogy az iskolánk diákjai most már jó pár éve részt vesznek a Gútai Magán Szakközépiskola által meghirdetett Médiasztár versenyben. Írogatunk saját kedvtelésből, írogatunk a Hangzavarba, a Lármafába, vagy szárnypróbálgatásaink az iskolai dolgozatok papírlapjain maradnak, esetleg a fiókban landolnak. De más diákokkal konfrontálódni jó. Jó megnézni, hogy Pozsonyban, Galántán, Gútán, Komáromban, Füleken és Dunaszerdahelyen hogyan csinálják. Mennyire sajátították el az információközlés műfajait, miként képesek egy-egy eseményről, történésről vagy tetszőleges helyzetről beszámolni, másokat bevonni, társakat tájékoztatni, esetleg amolyan kis iránytűvel ellátni őket.
Nos, erről szól a Médiasztár. Kreativitásunkról, a témamegközelítés megannyi lehetőségéről. Az idei 14. évfolyam visszahozta a Covid előtti időszakot, személyesen találkozhattak médiatartalmakat készítő alap- és középiskolások. Majd 300 jelentkező közül 40 került a döntőbe. Magyarán a legjobb 40 találkozott (milyen egybeesés, pont a gyermeknapon) Gútán. Negyven olyan ifjú tollforgató, aki tud alanyt és állítmányt egyeztetni, aki el tudja mondani, amit el akar mondani, mindezt úgy, hogy mások is megértsék és élvezettel olvassák, hallgassák, nézzék.
Sziegl Laura, Korpás Johanna és Petrik Zsófia neve az iskolatársak körében nem ismeretlen. Aktívan vesznek, vettek részt különböző versenyeken, vagy voltak oszlopos tagjai az iskolai diákújságnak. Ők hárman átmentek a rostán, megmérettettek és alkalmasnak találtattak arra, hogy az országos találkozón is ott legyenek. Helytálltak, a feladatokat teljesítették, látták, mások mit és hogyan csinálnak, láttak egy működő magán középiskolát, láttak kortársakat, ugyanazon a nyelven és ugyanazon műfajok ismeretével közlő társakat. Szereztek tapasztalatot, talán némi tudást, hallottak értékelést hivatásos tollforgatóktól, és méltán érdemelték ki a profik egyértelmű és egyöntetű véleményét: tehetségesek vagytok, jól használjátok a nyelvet, el tudjátok „adni” a mondanivalótokat, és képesek vagytok nyilvánosan állást foglalni. Mindezt abban a korban, amelyben sok-sok álhír, talmi mondanivaló, értéktelen csevej szeretné elérni, hogy fontos legyen.
A szórakoztatóipar az érdekes dolgokból csinál fontos dolgokat. Az újságírás a fontos dolgokat teszi érdekessé. Ezt tanulta meg három diákunk, gratula, elismerés és ami még fontosabb: tudjuk, hogy akár a szép szóval, akár más szakmában találják meg önmagukat, a nyilvános kommunikáció terén megállják a helyüket. Azért, hogy értékes szakmai tudáshoz jussanak, máris tettek valamit.
A felkészítő tanárok (Fónod Marianna, Kulcsár Mónika) ilyenkor elégedetten veszik tudomásul, érdemes volt és érdemes lesz a jövőben is a diákokkal foglalkozni. Az ugyanis mégsem lehet, hogy az ostobaság és a talmi csillogás győzze le az értéket és a fontos közlendőket.
Fónod Marianna, tanár, a diákújság koordinátora
