Meseország kapujában

Szeptember 9-én indultunk este tízkor az Aupark parkolójából. Amíg a buszra vártunk, a benzinkút büféjéből vett kávét szürcsölgetve ismerkedtünk azokkal az iskolatársakkal, akikkel eddig nem sokszor váltottunk szót az iskolában. A busz megérkezett, s elhangzott a szokásos „hozzátok a csomagokat” utasítás a mindig víg Fónod tanárnőnktől, s kezdetét vette a nagy kaland .
A galántaiak már vártak ránk a busz felső emeletén. Voltak köztünk páran, akik már ismerték őket a tavalyi kirándulásról.
Reggel megálltunk a Bajor-Alpok vidékén, a tündérmesék palotájánál, amelynek érdekessége, hogy erről mintázták a híres Walt Disney-kastélyt. Tudjátok, ami felett elrepül egy hullócsillag. Pár perc keresés után megtaláltuk azt a szöget, amelyből valóban fel tudtuk ismerni a kastélyt. Tovább folytattuk utunkat a Rajna-part legszebb városának tartott Strasbourgba. Ha le kellene írnom, hogy itt mennyi mindent láttunk, azt hiszem, nem lenne rá elég ez az írás. De hogy kiemeljem a szerintem legérdekesebbeket, megcsodálhattuk a Notre-Dame katedrálist, a Szent Tamás-templomot, az európai uniós intézmények negyedét.
Innen egyenesen a szállást vettük célba és már alig vártuk, hogy lássuk a saját mobilhome-unkat. A szálláshelyünktől egy köpésre volt a bevásárlóközpont, ahol könnyedén be tudtuk gyűjteni a vacsorának valót vagy éppen a vaníliás kólát, amit literszámra ittunk, tudván, hogy otthon ilyet már úgysem kaphatunk. Mivel az éjjel nagy részét átbeszélgettük, és alig-alig aludtunk, a kelés igencsak nehezünkre esett, de egy gyors kávé után már könnyedén mentünk (rohantunk, nehogy késsünk) a buszhoz.
Látogatást tettünk az Elzászi-íkság fölé magasodó Haut-Koenigsbourg középkori lovagvárba, majd a 16. század óta változatlan formában fennmaradt település, Riquewihr ódon utcáit is végigjárhattuk.
A kirándulás egyre izgalmasabb lett, a társaság egyre jobban összeszokott, új barátságok kovácsolódtak, és pár diák még főzni is megtanult. Bár az én szakácstudományom annyiból áll, hogy a teát le tudom forrázni anélkül, hogy felrobbantsak valamit, én is bele-bele kóstoltam a főzésbe.
Harmadnap a „mesél az erdő” című program vette kezdetét, és az erdő valóban mesélt. Kirándulás a Rajna német oldalán fekvő Fekete-erdőbe! Ámulva sétáltunk itt, gyönyörű vízeséseket, óriási fákat látva. De az idő szorított, a nap még tartogatott némi meglepetést számunkra, ezért továbbálltunk. Freiburgba látogattunk, majd megnéztük a csodás Triberg vízesést.
Másnap délelőtt ellátogattunk a meseszerű Obernai városkába, ahol a favázas házikók közt sétálva visszacsöppentünk a középkorba. Ezután újra egy hosszú út vette kezdetét, az irány pedig nem volt más, mint a zarándokok által is kedvelt célpont, a 700 méteres sziklára épült kolostoregyüttes, a Mont Sainte-Odile gyönyörű panorámát nyújtó ódon épületei. Ezután egy gyalogtúra vette kezdetét, amihez , bevallom őszintén, semmi kedvem nem volt, de később arra jutottam, hogy ha már egyszer elvetődtem egy ilyen gyönyörű vidékre, kár lenne bármit is kihagyni. Meglátogattuk Elzász legmisztrikusabb építményét, a vaskorból fennmaradt pogány falat.
Az ötödik napon jött el a kirándulás fénypontja, utazás Svájcba. Délelőtt várost néztünk Svájc aranykapujában, a korabeli útvonalak találkozásánál fekvő Baselben. Ezután az alpesi ország legnagyobb városába látogattunk, Zürichbe, amelynek érdekessége, hogy folyóra épült. A program egyik csúcspontjaként ellátogattunk egy Rolls Royce múzeumba, ahol aztán láthattuk, hogy milyen is a menő verda! Mikor hazaértünk a szállásunkra és megfőztük vacsoránkat, hosszú beszélgetésbe kezdett a 8 barát, utána összepakoltunk, hisz az ezutáni nap már az utolsó volt, és kora reggel útra keltünk. Persze a szervezők nem érték be ennyivel, ezért rátettek még egy lapáttal. Az utolsó nap még ellátogattunk a számomra egyik legnagyobb élményt nyújtó ponthoz, a hinterbrühli tavas barlanghoz. Itt alkalmunk nyílt arra, hogy bejárjuk a mesés járatokat és csónakázzunk Európa legnagyobb föld alatti taván.
Pár pihenő után hazaértünk, és bár mindenki szeret a saját ágyában, otthon aludni, nagyon szívesen maradtunk volna még akár több hetet is. Sajnos lehetetlen leírni azt az élményt, amit ez a kirándulás nyújtott nekünk, és lehetetlen mindenről részletesen beszámolni. Annyi élményt szereztünk, amennyit sokszor egy év alatt sem. Rád is számíthatunk jövőre?

Macsicza Márk, II.A