2024-2025

Bábos örömünnep

2024. október 12-én az ICIRI-PICIRI bábcsoport részt vett a dunaszerdahelyi TARKA LEPKE bábfesztiválon. Örömmel tettünk eleget Csörgei Tünde kolléganőm meghívásának, aki már 18 éve rendezi ezt a rendezvényt. Tudtuk, hogy ez egy jó hangulatú bábos délelőtt lesz, ahol sok lelkes csapat lép fel, és új ötletekkel, szép élményekkel gazdagodunk.

Számomra különösen boldog percek voltak, amikor a színpadról figyelhettem az ICIRI-PICIRI immár hét éve bábozó szereplőit, akik egymásra figyelve, gyakorlott mozdulatokkal maximálisan összpontosítva hozták a legjobb formájukat.  Én láttam őket a félszeg kezdeteknél és nagyon szívet melengető számomra, hogy Czuczor Nóra vezetése alatt tovább dolgoznak, időt, energiát nem kímélve gyönyörű pillanatokkal ajándékozzák meg a közönséget.

Idén az utánpótláscsapat is fellépett a fesztiválon, akik ugyan még soha nem álltak valódi színpadon, de bebizonyították, hogy méltó utódok lesznek. Izgultak is a fellépés előtt, azonban amikor a függöny fellebbent és kiszaladtak a színpadra, minden a maga rendje-módja szerint történt. Mindenki arra összpontosított, hogy az előadás jól sikerüljön. Első megmérettetésük nagy tapssal és főleg nagy örömmel végződött.

19 évvel ezelőtt, amikor az ICIRI-PICIRI bábcsoport megalakult, nem gondoltam, hogy ennyi évesek is leszünk valaha. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy a gyerekek ráéreztek a mesék erejére, a közösségben eltöltött, néha bizony fárasztó munka értelmére, és szívesen folytatják lelkes és fáradhatatlan vezetőjükkel, Nórával.

Hajrá bábosok, kicsik és nagyok, sok sikert és kitartást! Köszönöm az élményt!

                                                                                                       Farkas Márta néni

A rovat cikkei

Back to top button