Május 7-én rendezték meg a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában a hagyományossá vált Médiasztár országos diákújságíró és fotós tehetséggondozó verseny döntőjét, immár 16. alkalommal. A Duna utcai gimnáziumot Biháryová Bianka (III. A) képviselte.
Alapiskolásként még sikertelenül próbálkozott ezzel a versennyel, most azonban újra benevezett, mivel úgy érezte, már több tapasztalatot szerzett a média terén, többek közt ő a gimis diáklap, a Lármafa főszerkesztője is, és látogatja az iskolánkban működő médiakört is. Örömmel és meglepetéssel fogadta, hogy az írásbeli fordulók után bejutott a döntőbe további 9 diákkal együtt.
A középiskolások három fordulóban versenyeztek. Húsz perc állt rendelkezésükre minden feladat megoldásához. Először egy blogbejegyzést kellett készíteniük – ez hasonlóan személyes műfaj, mint a naplójegyzet – arról, hogy átok vagy áldás-e a mesterséges intelligencia. Ezután egy képzeletbeli történetből hírt alkottak a diákok (Bianka a Duna utcai szeminaristák találmányának, a génmanipulált kacsának a történetét gondolta ki). Végül választ kellett fogalmazni egy fiktív olvasói levélre, egy özvegy panaszára a mai kegyetlen világról. A kész szövegeket a diákok fel is olvasták a zsűri és a jelenlévők előtt. Bianka írásai ötletesek, szellemesek és frappánsak voltak, különleges szófordulatokat, kifejezéseket használt.
Az értékelés során a zsűri elmondta, hogy remek írások születtek. Dicsérték a versenyzők kreativitását, tehetségét, választékos nyelvi stílusát. Biankával rendkívüli izgalommal vártuk az eredményhirdetést, hiszen erős volt a mezőny. Elmondása szerint nagyon megijesztette őt a zsűri azon kritikája, hogy a második feladatot nem sikerült a versenyzőknek hibátlanul megoldaniuk. „Elvesztettem a reményt, hogy esetleg helyezett lehetek…” – gondolta magában. Ám felderült az arca, amikor a kategóriája győzteseként szólították.
Bianka nyerte el a 2025-ös Médiasztár, vagyis az év diákújságírója címet a középiskolák kategóriájában. Kedves Bianka, szívből gratulálunk, és nagyon büszkék vagyunk Rád!
Demcsák Edit, felkészítő tanár