Tárgyilagos(nak szánt) beszámoló a 2013-as avatásról

Idén szerettük volna kissé különlegessé tenni a már megszokott „szertartást”. A két rendező osztály arra a döntésre jutott, hogy az új-zélandi maori törzs fogja felavatni és befogadni az ifjú tagokat a törzsbe (mármint a Duna utcai közösségbe).
Az avatás hete elég keményre sikerült, szinte az utolsó pillanatig dolgoztunk a részleteken. Előző éjszaka még az ágyban fekve is azon pörgött az agyunk, hogy nem felejtettünk-e el valamit, remegtünk, nehogy valami ott maradjon az intrin…., csak nem jött álom a szemünkre. Aztán másnap persze korán keltünk, hogy szépen kipingálhassuk és stílusosan felöltöztessük az elsős maorikjelölteket, akik így ülték végig a tanítást tanáraik és diáktársaik nagy örömére.
Délután háromra elkészült a tornatermi díszlet, és a Duna utcai idősebb maorik türelmetlenül várták az ifjak érkezését. A hatalmas ovációval fogadott maorijelöltek meghajoltak a törzs totemje előtt, elfoglalták kijelölt helyüket, és kezdtünk! Nem tudom, ki volt ekkor izgatottabb: mi vagy az elsősök!
A falon megjelent az AVATÁS 2013 felirat, majd egy kedves kis állatka, amely mutatta, hogy mekkorát kell nevetni. Szintén általunk kitalált, sokak által dicsért újítás volt, hogy az avatás egész menetét feldolgoztuk egy prezentációban, amely végre láthatóvá tette a szövegeket, a feladatcímeket, minden olyan poént, amelyet az avatók és az avatottak kemény munkával kitaláltak, de a korábbi években a közönség nem tudott élvezni…
Egy rövid videó indította a programot és alapozta meg a kiváló hangulatot, amelyben a maorijelöltek már bemutatták, mennyire voltak képesek elsajátítani a maorik haka táncát. Ezután mi, másodikosok kicsit hátradőltünk, ugyanis következtek elsősök műsorai: mindkét osztály készült egy bemutatkozó videóval (a frenetikus, profi technikai kivitelezés Mészáros Áron és Szabó Attila harmadikos diákjaink tehetségét dicséri), egy rövid műsorral, valamint egy himnusszal. Annak ellenére, hogy a műsorok kicsit hosszabbak voltak a megszokottnál, egy percig sem lankadt a közönség lelkesedése, a két osztály ugyanis kitett magáért.
Ezután viszont megint mi következtünk, hiszen indult a valódi avatás a feladatokkal! Az alaphangulatot a „szeretettérítők” teremtették meg: a kirúzsozott szájú elsős fiúknak az volt a feladatuk, hogy puszikat osztogassanak az avatás ideje alatt a teremben lévőknek! Eláruljuk, senki sem menekült el a csinos elsős fiúk elől, így kis idő múltán a tanárnők és a diáklányok arcán, egy idő után a kezén is ott voltak a rúzsnyomok. Talán még a fiúk is kaptak puszit, bár ezt már a kialakuló felfokozott hangulatban nem is tudtuk követni! A feladatokat versenyszerűen kellett megoldaniuk az elsősöknek – ez az újításunk remek ötletnek bizonyult! Az elsősök feladatot végrehajtó osztálytársaiknak szóló szurkolását szerintünk még a pozsonyi külvárosokban is hallották! A maorijelöltek cipőt gyűjtöttek, csokit nyaltak, bébipapival etették, festették egymást, kártyalapot adtak át szájról szájra, szoborcsoportot alkottak adott testrészeik összeérintésével, rajzfilmet szinkronizáltak, elreppelték a paprikáskrumpli receptjét…, soroljuk tovább? Lassan már két órája ültünk a tornateremben, de az időt elfelejtettük… Csak mi tudtuk, hogy a gördülékeny, üresjáratok nélküli feladat-végrehajtás mögött mekkora munka és izgalom volt… De boldogok voltunk, hogy láttuk az örömöt és a lelkesedést!
És hogy ki győzött végül? Az maradjon azok titka, akik ott voltak és végigszórakozták az avatást, mivel mindkét első osztályunk hihetetlenül ügyesnek bizonyult! … vagy talán mondhatnánk azt is, hogy mi, Duna utcások győztünk, hogy ilyen talpraesett, kedves, aranyos új diákokat fogadhattunk magunk közé? Azt gyanítjuk, hogy ez az utóbbi mondat fedi a valóságot… Még egy adalék a kedves olvasókat is meggyőzi erről talán: a jutalomként kapott két tortát az osztályok megfelezték, és együtt fogyasztották el. Reméljük, ez a kedvesség, előzékenység és összetartás megmarad köztük a továbbiakban is!
Ezután már csak eskütétel maradt: a szöveget fél lábon állva, egymásra támaszkodva mondták el a diákok. Megesküdtek elsősorban, hogy mindenben követni fogják a másodikosokat, átveszik a szellemiségüket, és persze megígérték, hogy köszönni fognak, a toalettpapírt rendeltetésszerűen fogják használni, önként látogatják a szakköröket, de az iskola közelében lévő vendéglátó-ipari egységeknek a közelébe sem mennek stb. Ezek után teljes jogú maori törzstagokká váltak!
Másnap délelőtt megszólalt az iskolai hangosbeszélő: igazgatónőnk gratulált az elsősöknek és mondott köszönetet a másodikosoknak az utóbbi évek legjobban sikerült avatásáért.
És vajon mivel fejezhetnénk be egy tárgyilagosnak szánt, de nem olyanra sikerült beszámolót az avatásról? Kedves elsősök, köszönjük Nektek, és üdvözlünk Titeket a Duna utcán!

Bottyán Niki és Pakoš Nóri

A képeket készítette Hideghéty Klaudia