2024-2025

Pályaorientációs programsorozat gimnáziumunkban

„Mi leszek, ha nagy leszek?” – ez a kérdés minden fiatal fejében megfordul, amikor a továbbtanulás és a pályaválasztás kérdése szóba kerül. Gimnáziumunkban éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy diákjaink minél szélesebb körű betekintést nyerjenek a különböző hivatások világába. 

Idén először – hagyományteremtő szándékkal – kétnapos programsorozattal segítettük az 1–3. évfolyamos diákjainkat abban, hogy tisztábban lássák jövőbeli lehetőségeiket. A világjárvány előtti hasonló, a diákok körében nagy sikert arató “élő könyvtár”-szerű programok folytatásaként az ötlet Kulcsár Mónika karriertanácsadótól származott, a megvalósításban pedig nagy szerepet vállalt iskolánk Tóth Csaba vezette Szülői Szövetsége, a gimis Diákönkormányzat Szabó Andrea tanárnő vezetésével, valamint Flaska Réka iskolai tanácsadó. Meghívásunkra közel 40 előadó látogatott el hozzánk ezen a két napon, zömében szülőket és volt diákokat köszönthettünk iskolákban.

A programsorozat csütörtökön, február 20-án vette kezdetét, amikor Récsei Noémi, újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető volt a vendégünk. Noémi interaktív előadásában őszintén mesélt a média világáról, annak szépségeiről és kihívásairól, valamint a szakmához vezető útról az újságírói hivatás iránt érdeklődő gimnazistáinknak. 

A pénteki nap még szélesebb spektrumon nyújtott betekintést a szakmák világába, hiszen különböző tudományágak, foglalkozások szakértőit hívtuk meg, hogy előadásokkal és workshopokkal segítsék a pályaválasztásban a gimnazistákat. A foglalkozások szekciókba rendezve zajlottak, így a diákok érdeklődési körüknek megfelelően mélyülhettek el az egyes szakmákban. Az orvosi pálya iránt érdeklődők számára Hornyák Simon Alica, Zácsik Tímea, Volkov Mihály orvosok és Gyurkovics Gergő orvostanhallgató tartottak előadást; a jövendő gyógyszerészekkel Ágh László foglalkozott; Csiba Mónika, Kafara Henrietta, Horony Norbert, Csolti Csaba, Fülöp Krisztián és Pálinkás Anna különböző egészségügyi szakokba (nővér, radiológus, fizioterapeuta) nyújtottak betekintést. A természettudományokat Alemayehu Aster, Horváth Rebecca és Varga Zoltán, a közgazdaságtant Bacsová Lenka, Kokoska Adrianna és Varga Zoltán ismertették meg a diákokkal. Az informatika világába Dávid Dániel, Pomichal Vajk és Vojtek Balázs vezették be az tanulókat. A pszichológia iránt érdeklődő diákok Langermann Szilvia és Antal Annamária előadását hallgathatták meg. A tanári, a speciális pedagógusi és a fordítói pályáról Matus Mónika, Lehocky Evelin, Szász Nikoletta és Kliment Tímea adtak elő. Az újságírás világát Lampl Zsuzsanna és Szalay Zoltán, a műszaki szakmákat Szabó Viktória, Csémi István és Száraz Zoltán mutatták be. A jogi és a rendőri pálya rejtelmeibe Németh Barbara és Papp Zsuzsanna segítségével kaptak betekintést gimiseink. A művészeti szekcióban Molnár Csaba, Cséfalvay András és Nagy Ádám voltak a vendégeink. A mezőgazdaság iránt érdeklődőket pedig Iró Péter vezette be szakterülete érdekességeibe.

Pályaorientációs délelőttünk részeként ellátogatott hozzánk a Rákkutató Alapítvány és az SZTA Biomedicíniai Központjának csapata is Kozics Katalin vezetésével a “Tudományos műhely – onkológia” c. előadással. Ezen az oktató és népszerűsítő szemináriumon harmadikos gimnazistáink vettek részt. A projekt keretében az onkológiai kérdésekre kívánták az előadók ráirányítani a fiatalok figyelmét egyrészt a megelőzés végett, másrészt pedig azzal a nem titkolt céllal, hogy főiskoláink, egyetemeink orvosi vagy természettudományi karára olyan tehetséges hallgatókat toborozhassank, akik a leendő diplomások és doktoranduszok bázisát hoznák létre az onkológia és a genetika területén.

A program kivívta a diákok tetszését, több hasonló rendezvényt is üdvözölnének, és az előadók pozitív visszajelzéseinek is nagyon örültünk. Sőt azon a lehetőségen kívül, hogy a gimnazisták kapcsolatba léphetnek velük individuálisan is, több remek ötletet is felvetettek, amelyek a karriertanácsadás, a pályaorientációs tevékenységünk folytatására vonatkoztak, pl. diákok mentorálása, intézménylátogatás stb. Köszönjük, hogy megosztották velünk tudásukat és tapasztalataikat! Mindenképpen lesz folytatás!

Kulcsár Mónika, igh., karrier-tanácsadó és Flaska Réka iskolai tanácsadó

A rovat cikkei

Back to top button