Matrka Simon – animációs rendező, illusztrátor

Matrka Simon a pozsonyi Filmművészeti Főiskola filmanimáció szakán végzett, közben a budapesti Moholy Nagy Egyetemen is töltött egy szemesztert. Látásmódja sajátságos: fanyar irónia, játékosság egyaránt jellemzi mondandóját. Dénes György unokájaként volt kitől örökölnie a művészet iránti fogékonyságot, még ha ő a rímek helyett inkább ceruzát farag is. (Bár az előbbi sem áll tőle olyan távol.) Rajzkészsége már kiskorában megmutatkozott, szülei nem véletlenül terelgették e pálya felé. Az anyai és apai befolyás szerencsére tehetségén kívül ösztönös tudásvággyal párosult, így a „kettős” igyekezet meghozta gyümölcsét.

Simon fiatal kora ellenére több szakmai elismerésben részesült. Hogy csak párat említsünk: 2002-ben például a kroměříži filmfesztiválon Prikler Mátyással készített experimentális filmjüket a nemzetközi zsűri harmadik díjjal jutalmazta – ezzel megelőztek több évtizedes tapasztalattal rendelkező filmeseket. A légy élete című alkotásuk kidolgozott koncepciójának, lendületének köszönhetően az angliai és további fesztiválsikerek mellett a 2004-es besztercebányai Cineamán az amatőrök között első helyet hozott alkotóinak. Egy kismalac sorsa című animációs filmjével is több hazai és külföldi elismerést zsebelt be, s a Cent lieux d’art elnevezésű nemzetközi projekt résztvevőjeként 2004-ben neves külföldi művészekkel állíthatta ki animációját és performance-ait a somorjai Art Home Galleryben. A Pozsonyi Kifli által kiadott könyvek állandó illusztrátora. Simon az inspirációt a mindennapokból meríti, nincsenek példaképei. Mindig talál egy-egy szép filmet, jó zenét, gyűjti a meséket, s ezek feltöltik munkakedvvel, energiával. Sokat szeretne még fejlődni, hiszen úgy tartja, hogy ebben nincsenek határok.

Mind az alapiskolai, mind a középiskolai tanulmányait a pozsonyi Duna utcai magyar oktatási intézményben abszolválta. Pozsonyiként evidens volt, hogy az alapiskolát befejezve marad a Duna utcai gimnáziumban?

Nem volt evidens. Mivel művészi hajlamaim voltak, fontolgattuk a pozsonyi iparművészeti szakközépiskolát, az úgynevezett ŠUP-kát is. Amint kiderült, hogy akkoriban a művészeti középiskoláknak kétes hírnevük volt, ráadásul a művészettel foglalkozó idősebb ismerőseink sem ajánlották, gyorsan lemondtunk a gondolatról. A Duna utcai magyar gimnáziumban folytattam tanulmányaimat ugyanúgy, mint testvérem és unokatestvéreim. Utólag erre az időszakra úgy emlékezem vissza, mint életem legszebb időszakára, úgyhogy nem bántam meg.

Melyek voltak ön számára a gimnáziumi évek meghatározó élményei?

Egy nagyon jó osztály voltunk. De a testvérem, az unokatestvéreim, az idősebb barátaim mind ugyanezt mondták a saját osztályukról vagy évfolyamukról. Valószínűleg úgy általában jó hangulat uralkodott az iskolában. Szerettük egymást, az idősebb diákok barátkoztak a fiatalabbakkal, összetartóak voltunk, sokat nevettünk. Szívesen emlékszem vissza Vojtek Sándorra, aki ugyanúgy volt a cinkosunk, mint az osztályfőnökünk. Mindmáig a legközelebbi barátaimat, Prikler Mátyást, Oszlík Pétert, Miklós Lucát a Duna utcáról ismerem, osztálytársaim voltak. Sokat csavarogtunk, beszélgettünk, szerelmesek voltunk, és élveztük, hogy naponta együtt lehetünk.

A kézügyessége, a kreativitása, a tehetsége egyértelművé tették, hogy a képzőművészet felé veszi az irányt?

Mást el sem tudtam volna képzelni. A képzőművészet volt az én idegen nyelvem, gyakran azzal fejeztem ki magam. Emlékszem, egyszer a történelem felmérőre, mivel a kérdésekre nem ismertem a választ, egy mérges fogú kacsát rajzoltam, így adtam le. Természetesen a tanár nem örült neki, de én annál inkább. Akadt egy-két reáltantárgy, amit szerettem, például a biológia vagy a fizika, de nem éreztem irántuk szenvedélyt.

Milyen volt az út az első pozitív visszajelzésig, az első szakmai sikerig?

Nem emlékszem. Egyszerűen azt csináltam, amit szeretek, és örültem, ha valakinek tetszett. Szeretem a szakmai kihívásokat, de soha nem törtettem tudatosan a szakmai siker felé. Amit csinálok, azt természetesnek érzem, a siker, ha netán jön, pedig egy kellemes bónusz.

Kik voltak a mentorai, akik segítették, egyengették az útját, akiknek szakmailag sokat köszönhet?

Sokat köszönhetek a szüleimnek, akik helyes irányba terelgettek, azokban az időkben, amikor az életről még azt hittem, hogy egy gombolyag, amit ide-oda gurítgatni szokás. Hálás vagyok azoknak a tanároknak, akiket szerettem, és azoknak is, akiket nem szerettem, de sokat tanultam tőlük.

Külföldön is él/élt, ill. dolgozik/dolgozott. Milyen előnyökkel, esetleg hátrányokkal indul egy szlovákiai magyar a nyugat-európai „piacra”?

Nem egész két évig éltem külföldön, Stuttgartban. Mindenki előnyökkel, illetve hátrányokkal indul útnak. Általában véve viszont a kelet-európaiak számára nem egyszerű utat törni Nyugaton, főleg a művészi szakmákban. Nehéz általánosítani, mert több tényezőt kell figyelembe venni. Sokat számít, ki mennyire beszéli az adott állam hivatalos nyelvét. Aki azt állítja, hogy elég az angol, az téved. Sokat számít, önként megy-e vagy hívták, mennyi ismeretsége van, egyedül megy-e vagy családostul, mi a szakmája, mennyire jártas benne. Nekem sikerült vágóként munkát találnom, de nem volt könnyű. Ami viszont nem csak szóbeszéd, az a németek precizitása és szakmai felkészültsége. Ha a szlovák munkaközeget és munkamorált a némethez kéne mérnem, egy szanatóriumi pihentető sétához hasonlítanám.

Többnyelvű családból származik. Miben látja előnyét a soknyelvű közegnek?

Nyelvében él a nemzet. Óriási előnye van a többnyelvűségnek. Egészen csodálatos, ha két különböző kultúrában, érzés- és ízlésvilágban merülhetek el. Minden kultúrának mások a jellegzetes vonásai, és nagyon különböző világokat tár elénk. Ezt a versfordításokon látni leginkább. Maga a versfordítás pont ezért egy kis csalás. Aki olvasott szlovák verset magyarra fordítva és magyar verset szlovákra fordítva, tudja, miről beszélek. Nagy előnye a többnyelvűségnek az is, hogy gyarapodik az ember baráti köre.

A képzőművészet mellett mely művészeti ágak állnak önhöz közel, melyek inspirálják?

Közel áll hozzám a filmes szakma. Animációs filmszakon végeztem, ami valahol a képzőművészet és a film keresztmetszete. Nem is olyan rég még aktívan zenéltem, arra sajnos most már nincsen időm. Szeretek agyagozni és festeni.

Mivel tud feltöltődni szabadidejében?

A szabadidőmben szeretek dolgozni. Tévézni. Focizni. Zenét hallgatni. Barátokkal tölteni az időt. Cikkeket olvasni. Zenélni. Finom ételeket enni, és kávéházakban ücsörögni. A természetben lenni, de nem a természetbe menni. Tehát az odautat nem szeretem, az ottlétet viszont igen.

Milyen szakmai kihívások előtt áll? Milyen feladatok várnak önre, esetleg milyenekre vágyna?

Sok nem megvalósult ötletem van, amelyek úgy sorakoznak a fejemben, mint a befőttesüvegek, és ha az egyiket mégis felbontom, rögtön a másikra van gusztusom. Ha minden jól alakul, az elkövetkező öt évben szeretnék rendezni egy animációs rövidfilmet.