Karácsonyodik…

Karácsonyodik… Ilyenkor nő az egy napra eső dolgozatok száma, a hőmérő higanyszálának negatív rekordjaival egyenes arányban nő tanáraink elszántsága a számadásra, hisz itt a vég, az év vége, a téli időszámítás a karácsonyi szünettel mérve, amely a lehető legjobban indítja az új esztendőt-teret adva az erőgyűjtésnek, pihenésnek.

Karácsonyodik… Az adventi várakozás meghittnek hitt pillanataiban laposra tapossuk egymást, ingerküszöbünk alulról közelít a nullához, hiszékenységünk az egeket verdesi, lépten-nyomon csábít a soha nem látott hiper-szuper-mega akció! S mi csábulunk. Kihagyhatatlan! Felfoghatatlan. Semmirevaló kacatok találnak így gazdára-sebaj, karácsony a nagytakarítás ideje is.

A tavalyi árué, az elhasználódott léleké. Újítunk. Csinosítunk. Hogy Szenteste teljes díszben üljünk legújabb szerzeményeink társaságában. Előtte viszont egy kis felfordulás, fejfájás, idegbaj. Az adventi várakozás nevében, de nem szellemében.

Karácsonyodik… próbáljuk most ebben az őrületben átadni magunkat egy órácska erejéig az elcsendesedésnek. Kapcsoljuk ki kütyüjeinket, s kapcsolódjunk ki.  Néptáncosaink ízelítője, érettségizőink tangója, vagy az iskola 60. évfordulójára készült „Én lenni magyar” című irodalmi összeállítás nem feltétlenül szól közvetlenül a karácsonyról. De karácsony kapcsán itt az alkalom, hogy mindazok, akik a kötelező teendőkön túl is éreznek magukban erőt, időt, s energiát nem kímélve tevékenykednek, bemutassák, mit tudnak, s karácsonyi ajándékként átadják azt. Szeretettel önöknek tisztelt tanári kar, nektek, kedves diáktársaim. Fogadják, fogadjátok nagy szeretettel.

Áldott, békés karácsonyt kívánunk!