2023-2024

Irány az országos döntő!

Szencen a Szenczi Közgazdasági és Pedagógiai Szaktanintézetben zajlott május 15-én a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny kerületi fordulója, amely már az országos elődöntőnek számít.

A rendezvény bevezetéseként  bemutatkoztak a szenci középiskola Fénypont és Dilemma nevű zenekarai, amelyek egyúttal a megzenésített versek kategóriájában versenyeztek. Ezután a diákok kategóriánként elvonultak a kijelölt tantermekbe, ahol mindenki igyekezett a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a zsűri előtt. Aranyos és megható volt, ahogy a versenyzők – kicsik és nagyok –  egymásnak is szurkoltak, és biztatták a pódiumon lévő versenytársukat. 

Feszült izgalommal, kíváncsian vártuk az eredményhirdetést. Diákjaink nagyon szépen szerepeltek, és 5 -en értek el aranysávos minősítést: 

 – a II. kategóriában prózában: Nagy Ádám (5. B)

 – a IV. kategóriában a gimnazisták közül versben Čerňanská Tímea (II. B) és Schulcz Alex (II. A), prózában Biháryová Bianka (II. A) és Korpás Johanna (III. A).

Ők képviselik a Duna utcát az országos döntőben Rimaszombatban. 

A többi versenyző helyezése:

1.kategória:

vers: Tandel Rita – ezüst sáv, Bartal Péter és Jurašek Áron – bronz sáv 

próza: Matoušková Liliána – ezüst sáv

2. kategória:

vers: Rácz Fanni, Ginzery Emily Loren, Can Leyla, Bindics Lola – ezüst sáv

próza: Kállay Angelika, Petrík Tamás, Isabella Rose Rogers – ezüst sáv

3. kategória: 

vers: Rácz Dorka – ezüst sáv, Nagy Tamás – bronz sáv

próza: Janočko Emília, Dohányos Walter – bronz sáv

4. kategória: 

vers: Urbán Sára – ezüst sáv

próza: Mátyás Bálint – bronz sáv 

Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk, a továbbjutóknak sok sikert a rimaszombati döntőben!

Demcsák Edit, magyartanár

A rovat cikkei

Back to top button